A Moderna frissített Covid-19 oltása némi védelmet nyújt a vírus két olyan változata ellen, amelyek az Egyesült Államokban leginkább elterjedt változatok közé tartoznak - derül ki egy vállalati tanulmány korai eredményeiből.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraEurópában továbbra sem csillapodik az eddig tapasztalt legsúlyosabb madárinfluenza járvány. Az újabb fertőzések most elsősorban a tengeri madarak, leginkább a sirályok között terjednek, ugyanakkor a szakembereket aggasztja, hogy emlősökben is kimutatták a magas patogenitású vírustörzset. A vírus egyelőre nem jelent veszélyt a lakosságra, de ez bármikor megváltozhat.
Szerző(k): Nagy KristófAz Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Comirnaty és a Spikevax vakcina alkalmazásának engedélyezését javasolja a 6 hónaposnál idősebbek számára, valamint a Spikevax vakcina második adaptált változatának uniós jóváhagyását szorgalmazza.
Szerző(k): Szász PéterŐsszel megkaphatja az engedélyt a Moderna és a Pfizer omikron specifikus oltása is. Rusvai Miklós virológus szerint Magyarországon meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy aki az ötödik oltást fel akarja venni, az megtehesse - hisz az új variáns ellen már nem védenek jól a korábban kifejlesztett vakcinák.
Szerző(k): Koncsek RitaA Moderna pénteken beperelte a Pfizert és a BioNTechet, azt állítva, hogy lemásolták a technológiájukat, konkrétan a 2010 és 2016 közötti szabadalmaikat sértették meg - írja a New York Times.
Szerző(k): Szász PéterMiközben készült egy tanulmány, ami az emlékeztető oltások fontosságára hívja fel a figyelmet, szégyenletes, hogy ezt miért nem népszerűsítik óriásplakátokon vagy a médiában, mondta Kemenesi Gábor virológus. Hozzátette, aki Sinopharmot kapott az lehetőség szerint harmadik oltásként mRNS vakcinát kérjen.
Szerző(k): Koncsek RitaAz elmúlt egy hétben 80 idős ember vesztette életét, továbbra is több mint 1500 beteget ápolnak kórházban a Covid-19 okozta nehéz légzés miatt és fogyóban a Moderna vakcina.
Szerző(k): Koncsek RitaA Kyodo News felmérése szerint a Moderna által gyártott Covid-19 emlékeztető oltóanyag mintegy 740 000 adagját dobták ki vagy várhatóan dobják ki 27 japán nagyvárosban lejárat miatt. Az országban nem nagyon akaródzik felvenni a harmadik oltásokat.
Szerző(k): Szász PéterA Moderna benyújtotta az engedélyezési kérelmét az Európai Gyógyszerügynökséghez, hogy a Covid-19 elleni védőoltását a 6 hónapos - 6 éves korosztályban is elérhetővé tehesse az EU, miután a vakcina biztonságosságát és hatékonyságát vizsgáló, a 6 hónapos és 12 éves közötti gyermekek körében végzett, úgynevezett KidCOVE kutatás második fázisának időközi értékelése pozitív eredményeket hozott.
Szerző(k): Domokos László