Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) arra a következtetésre jutott, hogy még túl korai fontolóra venni az mRNS alapú vakcinák negyedik adagjának általános alkalmazását a koronavírus ellen.
Szerző(k): Szász PéterNem sikerült sem beadni, sem pedig eladományozni, így közel 276 ezer koornavírus elleni vakcinát semmisítettek meg Horvátországban. A készítmények zöme AstraZeneca. A horvátok pedig alig oltatnak, a lelkesedést pedig a Novavax sem hozta meg - írja a Total Croatia News.
Szerző(k): Szász PéterEngedélyezésre javasolja az Európai Bizottságnak a Moderna COVID-19 elleni vakcinájának alkalmazását a 6-11 éves gyerekek körében az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítményekkel foglalkozó bizottsága (CHMP).
Szerző(k): Szász PéterMegjelent egy tanulmány, amely először közöl adatokat arról, hogy a Magyarországon használt vakcinák közül melyiknek a hatékonysága idővel hogyan csökken - írja a Telex.
Szerző(k): Szász PéterAz EU tagállamai megegyeztek: megnyitják határaikat azon utazók számára, akik a WHO által elismert vakcinákkal oltatták be magukat.
Szerző(k): Szepesi AnitaReumás betegek koronavírus elleni oltása után jelentkező tünetekről készült kutatás adatait közölte a Koronavírus vakcináció oldal. A 30 országból 5121 beteg adatait értékelő elemzés szerint a teljes oltási sort követően 100-ból egy esetben alakult ki áttöréses fertőzés. Súlyos nemkívánatos esemény az esetek 0,5 százalékánál jelentkezett.
Szerző(k): Szepesi AnitaKorai állatkísérletek szerint az omikron ellen fejlesztett új védőoltások sem nyújtanak nagyobb védelmet annál, mint amit az eredeti védőoltás harmadik adagja jelent.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) friss tanulmánya szerint a Pfizer és a Moderna emlékeztetető oltások hatékonysága négy hónap után csökkenni kezdett, így a jövőben valószínűleg újabb oltásokat kell majd felvenni.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz amerikai allergiás és fertőző betegségek intézetének és a nemzeti egészségügyi intézet közös kutatása szerint az összes, az Egyesült Államokban használt koronavírus elleni vakcina negyedik dózisa biztonságos és hatásos, idézi a 24.hu az EurekAlerten sajtóközleményét.
Szerző(k): K. Kiss Gergely