Egy kismintás, laboratóriumi kutatás egyelőre azt igazolja, hogy sem a brit, sem a dél-afrikai variáns nem ront a Pfizer/BioNTech- és Moderna-vakcinák hatékonyságán, azok mind a két mutációval szemben védettséget jelentenek.
Szerző(k): Szabó DánielNaponta 1,7 millió embert oltanak be koronavírus ellen az Egyesült Államokban, ez a szám jóval meghaladja az egy hónappal ezelőtti napi egymilliót - közölte szerdán Washingtonban a Fehér Ház az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adataira hivatkozva.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz oltás nem jelent kockázatot a daganatos betegeknél, azonban az elmaradása és a Covid-19 fertőzés, valamint a szövődményei jóval nagyobb veszélyt jelentenek. Az 5 éven belül gyógyult, illetve jelenleg kezelés alatt álló daganatos betegek a rendelkezésre álló vakcinák közül a Szputnyik V oltóanyagon kívül bármelyiket megkaphatják - hívja fel a figyelmet védőoltási tájékoztatójában az Országos Onkológiai Intézet (OOI) Facebook-oldalán.
Szerző(k): Szepesi AnitaA hivatalos közlések és sajtóhírek alapján eddig 733 855 adag oltóanyag érkezett Magyarországra. Ennek 94 százalék jött a közös EU-s beszerzésből - adta hírül a 444.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaAz engedélyezett vakcinák hatékonysága 60-95 százalékos a tünetes megbetegedés kivédésében, az eddigi tapasztalatok szerint az összes teljes mértékben véd a súlyos/kórházi kezelést igénylő megbetegedés ellen - idézi az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) konferenciáján elhangzottakat saját Facebook-oldalán Kemenesi Gábor virológus. Konklúziója ennek nyomán az, hogy nagyon fontos bármely elérhető vakcina felvétele, ezzel csökkenthető a kórházi nyomás.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Nemzetközi Oltóközpont nevű magánegészségügyi szolgáltató úgy látja, hogy pozitív forgatókönyv esetén akár március végén már el tudják kezdeni a regisztrált pácienseik oltását. Az előzetes hírek szerint átlagosan fejenként 30 ezer forint körüli összegért.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz orvosi véleményeket félresöpörve, a Moderna-vakcina egyetlen dózisával beoltva küldték ki a kajak-kenu válogatott tagjait edzőtáborozni a súlyosan fertőzött Dél-Afrikába - értesült a Blikk a szakszövetséghez közel álló forrásokból.
Szerző(k): Szepesi AnitaA kiegyensúlyozott magyar járványügyi adatok ellenére sem szabad hátradőlni, most van itt az ideje az oltakozásnak - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának nyilatkozva.
Szerző(k): Szepesi AnitaVajon miért ne segíthetne a világméretű vakcinahiányon, ha a gyógyszergyártók fölös kapacitásaikat felajánlanák a szállítási nehézségekkel küzdő cégeknek? A telex.hu cikke szerint a gyógyszeripar szigorú követelményei miatt technológiailag egyáltalán nem olyan egyszerű egyik pillanatról a másikra átállni egy vakcina gyártására.
Szerző(k): K. Kiss Gergely