Karácsony előtt pénzt kapnak a vasutasok, a szakszervezet hosszas egyezkedés után egyszeri bruttó 45 ezer forint kifizetésében állapodott meg a MÁV Zrt. vezetésével. A plusz pénz mintegy 35 ezer, a MÁV-csoportnál a 6-17-es munkaköri besorolásban dolgozó vasutas számlájára érkezik meg, pár napon belül. A prémiumos kategóriába tartozó menedzsment ebből a pénzosztásból kimarad – közölte a Vasutasok Szakszervezete.
Szerző(k): EconomxAz idei év egyértelműen élénkülést hozott a hazai munkaerőpiacon: a Randstad Workmonitor adatai szerint az utóbbi két évet vizsgálva idén február és július között váltottak állást a legtöbben, a munkavállalók pedig egyre magabiztosabbak az elhelyezkedési esélyeiket illetően. A sikeres toborzást ugyanakkor megnehezíti, hogy a munkavállalók többsége passzív, év végén mindössze 5 százalékuk jelentkezett aktívan álláshirdetésekre.
Szerző(k): EconomxMegtette a következő két évre vonatkozó béremelési javaslatát az Audi Hungária Motor Kft. Az ajánlás jelentősen elmarad a szakszervezeti elvárásoktól.
Szerző(k): EconomxA dolgozók kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy a kollégái között legalább egy valakivel baráti kapcsolatban lenne - derül ki a Profession.hu felméréséből. Minden tizedik számára teljesen lényegtelen, hogy a munkán kívül milyen kapcsolatban van a munkatársakkal. A régi kollégákkal is kevesen tartják a kapcsolatot, azok között, akik mégis a személyes okok mellett leginkább szakmai kapcsolat- és a karrierépítés számít.
Szerző(k): EconomxJelentősen megnőtt a kereslet az eladók, elárusítók, pénztárosok és raktárosok iránt a kiskereskedelemben, így ez az iparág vált az egyik legnagyobb toborzóvá Magyarországon a Workania állásportál legfrissebb felmérése szerint.
Szerző(k): MTIA munkaadók 19 százaléka tervez létszámbővítést a következő három hónapban, a legtöbb lehetőséget a munkavállalóknak az építőipar, valamint a kereskedelem területén kínálják - derül ki a ManpowerGroup legfrissebb munkaerő-piaci felméréséből.
Szerző(k): EconomxA magyar szállodák 93 százalékának okoz gondot a munkaerőhiány, leginkább szobatakarítókat, felszolgálókat, szakácsokat, recepciósokat, mosogatókat keresnek - olvasható a Világgazdaság keddi számában.
Szerző(k): MTICsökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban.
Szerző(k): MTINagyot ugrott az elmúlt időszakban a betegszabadságot, illetve táppénzt igénybe vevő munkavállalók aránya. A szakértők egyetértenek abban, hogy a jelenség mögött a munkaerőhiányt kell keresni, ám azon már vitatkoznak, hogy szándékos \"munkakerülésről\", vagy brutális túlterheltségről tanúskodnak-e a számok.
Szerző(k): K. Kiss Gergely