Pénteken tartja az Európai Központi Bank (ECB) júliusi kamatdöntő ülését. Az NGM közzéteszi részletes tájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének 2016. június végi helyzetéről. Az USA-ból munkaerő-piaci, illetve ingatlanpiaci adatok érkeznek.
Szerző(k): EconomxManuel Valls francia miniszterelnök (képünkön) szerdán jelezte, hogy a kormány harmadik és egyben végleges olvasásban is parlamenti szavazás nélkül elfogadottnak tekinti a vitatott munkajogi reformot.
Szerző(k): EconomxA Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) azt javasolja a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) tagjainak, hogy már szeptember elején kezdődjenek meg a 2017-es évre vonatkozó bértárgyalások.
Szerző(k): MTI-EcoAz Európai Bizottság felülvizsgálta a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv módosítását, amelyet 11 tagállam - köztük Magyarország is - is kifogásolt. A brüsszeli testület nem tartotta megalapozottnak a kifogásokat. Ennek értelmében a kiküldetésben lévő munkavállalókra általánosan ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni, mint a helyiekre.
Szerző(k): EconomxMájusban 6,0 százalékkal nőttek a bruttó és 7,6 százalékkal a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,6, illetve 8,3 százalékos volt a növekedés - jelentette szerdán a központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): MTIEgyre magasabb a női foglalkoztatás aránya Magyarországon, lassan eléri az európai uniós átlagot is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1-en.
Szerző(k): MTIHatályba lépett a Munka törvénykönyvének (Mt.) módosítása. Az átalakításban - mint az már tavasszal sejthető volt -, a döntéshozók a korábban meglebegtetett átfogó változások helyett csak az EU-s jogharmonizációra törekedtek. Ettől független újdonság, hogy egyes dolgozóktól elvették a hétvégi pótlékot - a döntés főképp egy nagy állami vállalatot érint.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz új technológiai megoldások elterjedésével az uniós munkahelyek 12 százaléka szűnhet meg néhány éven belül. A változások 40 millió embert érinthetnek közvetlenül.
Szerző(k): MTIA központi régióban a legnagyobb a munkaerőhiány: Közép-Magyarországon van az üres álláshelyek fele - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
Szerző(k): MTI