Adómentes lett a minimálbér erejéig a duális képzésben résztvevő hallgatók díjazása, amelyet a hallgatót foglalkoztató vállalkozás fizet, így az érintett cégeknek figyelembe kell vennie a bérszámfejtésre vonatkozó módosításokat - hívta fel a figyelmet a Baker Tilly Hungária.
Szerző(k): EconomxNémetország után a franciáknál is hatályba lép a külföldiekre is kötelező minimálbér, ha az ország területén szolgáltatást nyújtanak. A szabály megsértését hatalmas bírsággal szankcionálják - írja az Adózóna.hu.
Szerző(k): EconomxElhibázottnak tartja a kormány közlekedéspolitikáját a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (MKSZ), amelynek egyik következménye az érdekképviselet szerint, hogy a városi önkormányzatok egyre kevésbé veszik igénybe a Volán-társaságok jogutódjait, ami hosszú távon 800-1000 munkahelyet veszélyeztet.
Szerző(k): MTIA magyar munkaadók 17 százaléka tervez létszámbővítést a következő három hónapban, míg 3 százalékuk számol elbocsátással, a felvételt és elbocsátást tervezők arányának különbségéből meghatározott munkaerő-piaci mutató értéke szezonálisan kiigazítva plusz 13 százalék, ami a legmagasabb érték a magyarországi felmérés kezdete, 2009 harmadik negyedéve óta - közölte a Manpower.
Szerző(k): MTIA legtöbb munkahelyi baleset Budapesten és a középvállalatoknál történt az első negyedévben. Amennyiben viszont egy zalai kiscégnél dolgozik, nagy esélye volt, hogy megúszta sérülés nélkül az év első három hónapját.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan, Kristóf RékaElindult az Új nemzedék újratöltve elnevezésű projekt, amelynek keretében 2020-ig ötmilliárd forintot szánnak ifjúsági fejlesztésekre - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
Szerző(k): MTITöbb mint 910 milliárd forintnak megfelelő keretösszeg mellett, az Európai Bizottság (EB) átfogó akciótervet indít, amely az uniós dolgozók milliói számára kihívást jelentő képzettségi és munkaerő-piaci problémákat hivatott kezelni. Az új csomag egyik fontos pillére a bevándorlók, menekültek képességeinek fejlesztése, társadalmi és munkaerő-piaci integrációja.
Szerző(k): K. Kiss GergelyCsökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban.
Szerző(k): MTI-EcoKétlépcsős közalkalmazotti bérkiigazításról fogadott el sürgősségi rendeletet szerdán a román kormány, amellyel a bérezési rendszerében lévő igazságtalanságok egy részét próbálja felszámolni.
Szerző(k): MTI-Eco