Hóból rengeteg van, azonban a munkaerőpiacról közel 22 ezer dolgozó hiányzik az osztrák síparadicsomokban. Kapkodnak az osztrák vendégházak az idénymunkások után, gyakorta már a nyelvtudás sem számít.
Szerző(k): EconomxA mesterséges intelligencia alapjaiban forgathatja fel a teljes technológiai és a kutatás-fejlesztési szektort, így az oktatásra is komoly hatással lesz a jegybank konferenciáján elhangzottak szerint.
Szerző(k): Károly Gábor2023 októberében 37 ezerrel, 4 millió 757 ezerre nőtt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Szerző(k): EconomxA magyar gazdaság nehézségeihez nagyban hozzájárul, hogy a társadalmi elvárások miatt generációk választották az egyetemi képzéseket a szakképzés helyett – mondta el Nógrádi József az economx.hu podcastjában. A Trenkwalder kereskedelmi vezetője szerint a kényszerdiplomáztatás az elmúlt három évtized legnagyobb bűne, mert százezres nagyságrendben kerültek ki használhatatlan diplomával fiatalok a munkaerőpiacra.
Szerző(k): Gáll CsongorSok a kérdőjel a mesterséges intelligencia körül, azt azonban biztosan tudjuk, hogy minden állást érint, csak a legfelső vezetői munkaköröket nem – jelezte a European Employment and Social Rights Forum eseményen Chris Pissarides. A Nobel-díjas közgazdász szerint ha egy súlyos hibát elkövetünk, akkor veszítünk az új AI-korszakban.
Szerző(k): Rádi BalázsAz EU fiatal felnőttjeinek kétötöde felsőfokú végzettséggel rendelkezik, ami már szinte teljesen megfelel az uniós célkitűzéseknek. Csinosan mutat Budapest az uniós statisztikában, Észak-Magyarország azonban siralmasan.
Szerző(k): Hercsel AdélA múlt héten látványosan sok amerikai nyújtott be munkanélküliségi kérelmet, és bár a munkaerőpiac továbbra is nagyjából egészséges, egyre több jel utal arra, hogy ez már nem tart sokáig. A jegybank eközben mindent bevet, hogy lefaragja az inflációt.
Szerző(k): Horváth TiborAz Európai Bizottság előrejelzése szerint 2024-ben 2,4 százalékos, 2025-ben pedig 3,6 százalékos növekedését várható nálunk.
Szerző(k): EconomxFelkarcolta a munkaerőpiacot az elmúlt évek negatív gazdasági hangulata, vannak, akik 5 hónapig sem találnak új állást. Nehezíti az álláskeresést, hogy számos cég nem tart lépést a munkaerőpiaci követelményekkel, és 2021-es bért kínál az állásinterjúkon, miközben az elmúlt 2 évben 63 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak.
Szerző(k): Kreivich Orsolya