2022 decemberében a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 704 ezer volt, 17 ezerrel több, mint egy éve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal. A munkanélküliek száma 2022 decemberében 190 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt.
Szerző(k): Varga CsengeAz Alphabet létszámleépítései a vállalaton belüli csapatokat érintik, beleértve a toborzást és néhány vállalati funkciót, valamint néhány mérnöki és termékcsapatot. A leépítésekre napokkal azután került sor, hogy a rivális Microsoft bejelentette, hogy 10 ezer munkavállalónak mond fel.
Szerző(k): Horváth Tibor2022 végére tovább erősödött a harmadik negyedévben kezdődő munkavállalói aktivitás. Az ország minden vármegyéjében emelkedett a meghirdetett pozíciókra leadott jelentkezések száma: az előző év azonos időszakához képest 34 százalékos növekedés történt. Ezzel párhuzamosan a feladott álláshirdetések mennyisége 17 százalékot csökkent, a legintenzívebben Zala és Nógrád vármegyében, valamint a fővárosban – derült ki a Profession.hu negyedéves jelentéséből.
Szerző(k): Horváth TiborEgy-egy apró pozitívum kiemelhető ugyan a Nyugat-Balkán közelmúltjából, az erős 2022-es gazdasági növekedés, a munkanélküliség csökkenése és az energetikai együttműködések azonban gyakorlatilag délibábnak tekinthetők a térség hosszú távú kilátásai szempontjából. Az uniós integráció finoman szólva is elmarad a várakozásoktól, a megélhetési válság mellett pedig már az elvándoroltak sem tudnak annyi pénzt hazautalni, mint korábban.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennEgy esetleg bekövetkező munkanélkülivé válás miatt átlagosan kilenc hónapig tartó álláskeresésre célszerű anyagilag felkészülni.
Szerző(k): Sánta AndrásTöbb mint minden második cég munkaerőhiányra panaszkodik Németországban, ahol közel 2 millióra tehető jelenleg a betöltetlen álláshelyek száma. A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara szerint ezért évente csaknem 100 milliárd eurót bukik a német gazdaság.
Szerző(k): EconomxA Myers-Briggs személyiségtípus indikátor négybetűs kategóriáját széles körben használják állásinterjúknál, de még párkereső applikációkban is. A teszt azonban nem alapul tudományos eredményeken, az valójában egy hatalmas humbug. Ennek ellenére életek múlnak rajta. Miért terjedhetett el mégis? – erre keresi a választ Pogátsa Zoltán közgazdász legújabb podcast-epizódjában, amely egy személyiségtesztes őrülettel, és annak emberi sorosokat is befolyásoló hatásaival foglalkozik.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsJuttatásokkal akár a 400 ezer havi bruttót is elérheti egy Spar-os dolgozó jövedelme. Ráadásul itt még nem a vezetőkről vagy középvezetőkről van szó, hanem a kezdőkről, akiket a próbaidő után véglegesítettek.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz IMF ügyvezető igazgatója szerint az idei év nehezebb lesz a globális gazdaság számára, mint a tavalyi. A világgazdaság mindhárom motorja gyengélkedik. Valószínűleg komolyat fog rontani a szervezet idei előrejelzésein.
Szerző(k): Economx