Változatlanul befektetésre ajánlja hazánkat a Moody’s.
Szerző(k): Sánta AndrásKülönféle pályázatokkal megmozgatható lenne a magyar 300 ezer fős munkaerő-tartalék.
Szerző(k): T. E.A speciális készségeket igénylő munkakörökben, ahol a mesterséges intelligenciát már használják, ott előfordul akár 50 százalékkal magasabb fizetés is, ez derül ki a PwC kutatásából.
Szerző(k): K. R.Három-öt éven belül a foglalkoztatottak száma túlszárnyalhatja az ötmilliót Magyarországon, de csak a vendégmunkásokkal együtt. Egyelőre többen mennek nyugdíjba, mint ahányan belépnek a munkaerőpiacra – hangsúlyozta az Economxnak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
Szerző(k): Vígh GáborA német szolgáltató szektor aktivitása tovább erősödik, amit a háztartások jövedelmének és a fogyasztási kiadások emelkedése is támogat, de az építőipar még mindig is gyengélkedik.
Szerző(k): Horváth TiborAz iváncsai akkumulátorgyár mögött álló SK On Hungary igyekszik hűteni a kedélyeket, azt pedig beismerte a vállalat, hogy valóban lelassult az elektromos járművek iránti globális kereslet. Ahogy fogalmaztak, ez „a gyártási mennyiségek rugalmas kiigazítását teszi szükségessé”.
Szerző(k): Hercsel Adél„Ennyi is elég lehet olyan feladatokra, amiket korábban egy óráig tartott elvégezni” – mondta lapunk kérdésére Jeremy Rollison, a Microsoft külső kommunikációs és jogi (CELA) csoportjának uniós kormányzati ügyekért felelős igazgatója budapesti látogatásán. Az adatvédelem területén óriási felelőssége van mindenkinek: a kormánynak, a vállalatoknak, de még az állampolgároknak is. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján most nem a munkavállalók diktálnak a piacon, épp ellenkezőleg, a munkaadók, a cégek érezhetik magukat inkább nyeregben. A munkakeresés időtartama átlagosan ma közel kilenc hónap, és ismét nő a munkanélküliek száma. Szakértőkkel néztünk az adatok mögé, hogy megértsük, pontosan mi is történik a munka világában.
Szerző(k): Hercsel AdélCsökkentette gazdaságnövekedési prognosztizációját az MBH Bank. Éves átlagos inflációban 4,1 százalékkal terveznek az idei évre, 2025-re 3,4 százalékra csökkenhet a fogyasztói árak átlagos emelkedése. A jegybanki kamat esetében is csökkenésére számítanak a pénzintézet elemzői.
Szerző(k): Horváth Balázs