Egyre több dolgozó fél, de kik ők, hol laknak, és hány évesek? Lapunk a Pulzus segítségével próbált utánajárni, hogy a munkaerőpiac mely szereplői tartanak a leginkább az új technológia térnyerésétől.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaAz Európai Központi Bank (EKB) ezúttal sem változtatott fő kamatszintjein, és úgy tűnik, nem is fog ezzel kapkodni a jövőben sem.
Szerző(k): Fellegi TamásEgy friss felmérés szerint minden második nő tapasztalta már legalább egyszer, hogy a neme miatt kevésbé tartják relevánsnak a véleményét vagy hagyják szóhoz jutni a munkahelyén.
Szerző(k): Vermes ÁdámA végrehajtói működés helyett kreatív, gondolkodó munkaszervezéssel operál az agilis módszertan, ahol kevés feladat kerül fókuszba, de rövid határidővel.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaBár többségük szerint a magyarországi felsőoktatás nem készíti fel őket a nemzetközi munkaerőpiacra.
Szerző(k): T. E.Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 65 ezer főben határozta meg a vendégmunkások számára kiadható engedélyeket az idei évre, illetve egy másik határozatában közölte azokat a szakmákat is, ahol nem alkalmazhatók harmadik országból érkező munkavállalók.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaEgy felmérésben megkérdezettek majdnem felét az ingyenes étel és ital arra ösztönözné, hogy visszatérjenek az irodai munkavégzéshez.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz előttünk álló időszakban elsősorban azok a munkavállalók szorulhatnak segítségre, akiknek a munkáját a legjobban fenyegeti a digitalizáció térnyerése.
Szerző(k): EconomxMinden ötödik agrárhallgató úgy érzi, nem kapott megfelelő tudást az egyetemi évei alatt. A számokon Budai Marcell, a HÖOK szóvivője is meglepődött. Lapunknak azt mondta, alapvetően fontos, hogy minden intézmény arra törekedjen, minél átláthatóbb legyen a hallgatói számára, hogy milyen karrierutat kínál a képzése.
Szerző(k): Koncsek Rita