A Microsoft egy részlegénél idén nyáron kipróbálták a négynapos munkahetet – írja a Business Insiderre hivatkozva a hvg.hu. A dolgozóknak - nem meglepő módon - tetszett a szabadpéntek, és még a termelékenységük is kilőtt.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA részmunkaidő, valamint a home office bevezetése kihívást jelent, a szabadúszókra pedig szinte feketebárányként tekintenek. A rugalmas munkavégzés elterjedésének útjában elsősorban a bizalomhiány áll, de ez csak egy ok a sok közül - derül ki a Jobsgarden felmérésből, amelyben közel 450 munkavállaló és több mint 200 cégvezető válaszait hasonlították össze egymással.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy lengyel professzor úgy véli, a munkaerőhiány ellenére itt lenne az ideje annak, hogy bevezessék a 35 órás munkahetet, ami elsősorban a fizikai munkát végzők helyzetét könnyítené meg.
Szerző(k): Barabás JúliaEgyre több németországi gyárban dolgoznak csökkentett munkaidőben az alkalmazottak, ami azt jelzi, hogy a feldolgozóipar recessziója növeli a nyomást a munkaerőpiacra - ez derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felméréséből az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielNem érdemes heti három napnál többet dolgoznia 40 évnél idősebbeknek egy új ausztrál tanulmány szerint. Ez alapján a hosszabb munkahét "kifárasztja" a középkorú dolgozókat, akik így nem dolgoznak olyan hatékonyan, mintha kevesebb feladatuk lenne - idézi az Infostart.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyRövidített munkaidő bevezetésére készül a Schaeffler német autóipari beszállító cég egy hazai üzemében az ágazat egészére jellemző hullámvölgy miatt - írta a Handelsblatt nyomán az MTI.
Szerző(k): Domokos LászlóNagyot nőtt Lengyelországban azok aránya, akik előnyben részesítik a fix állással szemben a részmunkaidős foglalkoztatást és a több lábon állást.
Szerző(k): Barabás JúliaA konjunkturális lassulás miatt a rövidített munkaidős foglalkoztatás részarányának a növekedését várja a német feldolgozóipar kulcsfontosságú területein, az autóiparban, a gépiparban és a vegyiparban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielMegjelent a Magyar Közlönyben a 2020-as munkaszüneti napokról szóló rendelet. A karácsonyt és a húsvétot leszámítva csak augusztus 20-án lesz négynapos hétvége jövőre.
Szerző(k): K. Kiss Gergely