A szlovák parlament elé került „lex merényletet”. Emmanuel Macron azt ígérte: választások ide vagy oda, ő biztos nem mond le. Az Európai Bizottság ideiglenes vámot vet ki a kínai elektromos járművek behozatalára. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennÓriási energiát és pénzt emészt fel a még elérhető inaktívak munkába állítása. A belső erőtartalékunk 300 ezer fő lehet. A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárával egy unióval közös, 70 milliárd forintos pályázat kapcsán beszélgettünk, amellyel legalább 33 ezer embert szeretnének bevonni.
Szerző(k): V. G.A hosszú lefolyású betegségek egyre nagyobb problémát jelentenek az országban, jelentősen visszaesett a munkaerő.
Szerző(k): Kiffer AnnaSor került az Európai Központi Bank régóta vár kamatcsökkentési lépésére, ugyanakkor az eurózóna jegybankja szerint lassabban csökken az infláció, mint márciusban várták, ezért a folytatásról nem hoztak döntést.
Szerző(k): Fellegi TamásAz ibériai országban jelentősen csökkent a munkanélküliek száma májusban az előző hónaphoz viszonyítva.
Szerző(k): Horváth TiborMájusban nem változtak a vállalkozói szféra és a lakosság kilátásai, a gazdálkodási környezet kiszámíthatósága viszont valamelyest romlott az előző hónaphoz képest.
Szerző(k): Gulyas ÁbelMozgalmas héten vagyunk túl makrogazdasági szempontból: csökkentette az alapkamatot a jegybank, kiadták a központi költségvetés friss számait és a statisztikai hivatal is beszámolt a csökkenő beruházásokról, valamint a 200 ezer feletti munkanélküliségről. Most a hét második felére maradnak az izgalmak. Gazdasági beharangozónk a hétre.
Szerző(k): Horváth BalázsIdén áprilisban közel 40 ezerrel dolgoznak többen, mint tavaly ilyenkor, nőtt a külföldön dolgozók létszáma is.
Szerző(k): T. E.Vlagyimir Putyin orosz elnökként viszonylag büntetlenül megsértheti a nemzetközi jogot, és ezt meg is teszi. A gazdasági törvények azonban kevésbé engedékenyek. Moszkva az attríciós háborúkban kifejezetten jó, emiatt évekig tud még háborúzni – mutatott rá az MKI vezető kutatója, Seremet Sándor.
Szerző(k): Horváth Tibor