Sokan nem tudnak róla, de 2023. január elseje óta a gyermek nyolcéves koráig a szülő kérheti a munkavégzési helyének, valamint a munkarendjének a módosítását, de távmunkavégzésben való foglalkoztatását is igényelheti. A munkáltató ezt a kérést pedig csak nyomós indokkal és világos, objektív ellenérvekkel utasíthatja el. Ellenkező esetben a bíróság módosíthatja a foglalkoztatott kérésének megfelelően a munkaszerződést.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA magyar cégek 90 százaléka emelte, vagy tervezi emelni idén a béreket. Háromnegyedük minden dolgozójának emeli a fizetését, ugyanakkor a béremelést adó cégek kétharmada csupán 5–10 százalék közötti bérfejlesztést tud végrehajtani – derül ki a Rewin kutatásából.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz Economx információi szerint Magyarországon már százmillió forintos kártérítési perekre is van példa a munkahelyen történt balesetek miatt, és egy csonttörés esetén is tízmilliós kártérítés járhat, így a hazai munkáltatóknak érdemes körültekintőnek lenniük.
Szerző(k): Drávucz PéterA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján most nem a munkavállalók diktálnak a piacon, épp ellenkezőleg, a munkaadók, a cégek érezhetik magukat inkább nyeregben. A munkakeresés időtartama átlagosan ma közel kilenc hónap, és ismét nő a munkanélküliek száma. Szakértőkkel néztünk az adatok mögé, hogy megértsük, pontosan mi is történik a munka világában.
Szerző(k): Hercsel AdélEbből az összegből csaknem egymilliárd forintot kapott az Alkotó Nonprofit Kft. 400 munkavállaló támogatására, mivel a Prohuman cégcsoport új munkahelyeket is létrehoz.
Szerző(k): Horváth TiborA magyar munkavállalók az EU-s átlagkereset 67 százalékát viszik haza. A KSH szerint a budapestiek keresik a legtöbbet, az országos átlagkereset 1,2 szeresét kapták meg a hó végén 2023-ban.
Szerző(k): Koncsek RitaAz Egyesült Államokban a foglalkoztatottak száma az elemzői várakozásoknál jelentősebben nőtt áprilisban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közölt adatai szerint.
Szerző(k): EconomxAz irodákat egyre inkább az ott dolgozók igényei szerint kell kialakítani, a jövő pedig a vegyes funkciójú épületeké. Az irodaépítési láz Budapesten már a múlté.
Szerző(k): Horváth TiborAz elmúlt években kezdődő és jelenleg is tartó digitális átalakulás nemcsak a vállalatok működését változtatta meg, hanem a vezetői készségek iránti elvárásokat is.
Szerző(k): Hercsel Adél