Nem nyugszanak a kedélyek a recesszióba vergődő németországi iparban, ahol ősztől újabb területeken szünetelhet a termelés több millió munkavállaló kilátásba helyezett sztrájkja miatt. A kikötőkben már áll a munka, emiatt az Eb idején akadozhat az áruellátás.
Szerző(k): Thurzó KatalinA tárgyaló szervezetek képviselői és a munkáltató egyeztetése okán végül a tegnapra tervezett demonstráció is elmaradt.
Szerző(k): Zádori BenceEgy friss felmérés szerint a milleniálok 37, míg a Z generációs munkavállalók 24 százaléka vett már részt úgynevezett csendes vakációban.
Szerző(k): Vermes ÁdámÉrdemes tisztázni a játékszabályokat. A jogász szakértő szerint nem működik, hogy a vállalat vezetői csak úgy belenéznek egy dolgozó levelezésébe.
Szerző(k): Drávucz PéterA Meló-Diák iskolaszövetkezet adatai szerint 2023-ban 17 százalékkal nőtt a diákok átlagos órabére az előző évhez képest.
Szerző(k): Vermes ÁdámA szakszervezeti vezető szerint összejöhet idén akár a tízszázalékos reálbérnövekedés is, miközben továbbra is vannak olyan nagyon fontos nemzetgazdasági szektorok, ahol gyakorlatilag nem érzékelhető a béremelkedés.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaHárom-öt éven belül a foglalkoztatottak száma túlszárnyalhatja az ötmilliót Magyarországon, de csak a vendégmunkásokkal együtt. Egyelőre többen mennek nyugdíjba, mint ahányan belépnek a munkaerőpiacra – hangsúlyozta az Economxnak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
Szerző(k): Vígh GáborAz oktatás állami irányítói és az oktatási intézmények szinte rohamléptekben dolgozzák ki az úgynevezett MI-politikájukat, amely egyes esetekben és csak bizonyos mértékig teszi lehetővé a mesterséges intelligencia használatát. Feltehetően pedig lesznek olyan területek, ahol egyenesen tiltás várható – mondta el az Economxnak a Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS) vezetéstudományi tanszékének vezetője.
Szerző(k): Drávucz PéterAndy Jassy, az Amazon vezérigazgatója szerint a munkahelyi előmenetel trükkje elsősorban nem az, hogy ki a legokosabb a kollektívában, illetve, hogy ki tanul a csapatból a leggyorsabban.
Szerző(k): Hercsel Adél