Az egész világ megdöbbent a kedden Stájerország fővárosában, Grazban történt iskolai tömegmészárláson, amelynek hatására az osztrá ...
Évekig tartó hallgatást törtek meg veteránok, akik iraki és afganisztáni bevetések borzalmairól meséltek. Már a brit védelmi tárca ...
Nemcsak szörnyű iskolai terrort, de prominens politikusok lemondatását, illetve kivégzését is kitervelte a fiatal férfi, aki elekt ...
Több ezren vonultak utcára vasárnap este Montenegró több városában. A tiltakozók a belügyminiszter lemondását követelték a január elsején Cetinjében történt tömegmészárlást követően.
Szerző(k): G. É.Benjámin Netanjahu kormányfő megszabta, hogy milyen alapelveket kell az izraeli delegációnak szem előtt tartania.
Szerző(k): G. É.Fellángolt a terrorizmustól való félelem Németországban az Iszlám Állam moszkvai vérengzése nyomán: Nyugaton attól tartanak, hogy húsvétkor, illetve a nyári labdarugó-Eb-n, valamint a párizsi olimpiai játékokon is jelentős lesz a merényletek miatti fenyegetettség.
Szerző(k): Thurzó KatalinA miniszterelnök-helyettes bocsánatot kért, és vasárnap azt mondta, hogy kész megfontolni a lemondását „a rossz ítélőképesség és az üggyel kapcsolatos kommunikáció” miatt.
Szerző(k): Horváth Tibor