Magyarországon a lakosság 3-4 százaléka véradó, a cél az lenne, hogy elérjük az 5 százalékos véradói donorszámot. A Magyar Vöröskereszt most egy új Véradás elnevezésű appot fejlesztett ki.
Szerző(k): K. R.Újabb 1400-zal nőtt azoknak a száma, akik 60 napon túl várnak a magyar állami egészségügyben valami műtéti beavatkozásra.
Szerző(k): K. R.Drámai mértékben lehetne javítani a Parkinson-kórban szenvedők életkörülményein – közölte a betegség világnapja kapcsán a Pécsi Tudományegyetem. Ez a világon a leggyorsabban terjedő neurológia betegség.
Szerző(k): L. K.A februárban műtéten átesett Miniszterelnökséget vezető miniszter a beavatkozás óta most először beszélt az egészségi állapotáról és elmondta véleményét egykori jó barátjáról, Magyar Péterről is.
Szerző(k): Hercsel AdélÚjra elérte a kórházak adóssága már február közepén a 100 milliárd forintot, mondta Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. A kórházi beszállítók azt kérik a kormánytól, hogy azonnal rendezze a kintlévőségeket.
Szerző(k): Koncsek RitaEgy hagyományos technikával nem operálható idős beteget kezeltek a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben. Magyarországon jelenleg két sebészeti klinika mellett csak a szolnoki kórházban végeznek ilyen beavatkozásokat - közölte az intézet az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a sikeres mellkasi műtéten átesett 80 éves beteg már otthonában lábadozik.
Szerző(k): L. K.Egy dübörgő rockzene, Eric Clapton Kokainja előkelő helyen szerepel az operáló sebészek műtét közben szóló kedvenc dalainak tízes listáján. Otthon dúdolva takarítani mindenkinek szíve joga, de a munkahelyi zenehallgatás már bonyolultabb kérdés. Különösen egy kórház műtőjében.
Szerző(k): Sánta AndrásA beavatkozás sikeres volt.
Szerző(k): EconomxMár több mint ezer robotsebészeti műtétet végeztek el az onkológiai intézetben. A beavatkozások többek között urológiai, nőgyógyászati és mellkassebészeti területen történtek.
Szerző(k): Economx