Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat, a Schneider Electric SAS tovább növeli magyarországi jelenlétét, 16 milliárd forintos beruházással új üzemet épít Dunavecsén. Itt elektromos elosztóberendezésekhez szükséges középfeszültségű termékeket állítanak majd elő. A cég mintegy kétezer dolgozót foglalkoztat Magyarországon.
Szerző(k): Domokos Erika2008 és 2020 után az idei év újabb mérföldkő a cégek számára. Bár egyelőre nem olyan erőteljes visszaesés látható, mint két évvel ezelőtt, de tartós csökkenés látható a várakozásokat illetően - derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásából.
Szerző(k): Herman BernadettRomániában a kisvállalatok papíron jóval nyereségesebbek, mint a nagyok, ám ha a termelékenységet nézzük, akkor éppen ellenkező képet látunk. Persze a nagyvállalatok nem feltétlenül ott számolják el a profitot, ahol termelnek.
Szerző(k): Komócsin SándorSoha a történelemben nem volt még olyan gyors a vagyon átáramlása a középosztálytól a gazdasági elit, vagyis a legtehetősebbek irányába, mint a koronavírus-járvány 2020-as kezdete óta. A folyamat egyáltalán nem állt meg az elmúlt időszakban sem, így egyre nő a vagyoni egyenlőtlenség a közmondásos 1 százalék és a 99 százalék között.
Szerző(k): Szabó DánielBorúsan látják a jövőt a nagyvállalatok, főleg a kereskedők pesszimisták a K&H nagyvállalati növekedési indexe szerint.
Szerző(k): Herman BernadettBár a magyarországi cégek többsége szerint már idén véget érhet az orosz-ukrán konfliktus, a világgazdaság csak több mint két év múlva érheti el a február előtti teljesítményt - derül ki a K&H felméréséből.
Szerző(k): Domokos LászlóKevésbé optimisták jövőjükkel kapcsolatban a cégek a K&H nagyvállalati növekedési index 2022 első negyedéves kutatása alapján, jórészt az infláció miatt.
Szerző(k): Domokos LászlóA nagyobb cégcsoportok pénzügyi és adózási adatainak nyilvánosságra hozataláról rendelkezik egy új EU-irányelv. Mostantól a tagállamoknak 18 hónapjuk van arra, hogy a transzparens pénzügyi adatokról szóló rendelkezést a jogrendjükbe építsék. A multik így nehezebben rejtegethetik a kasszájuk tartalmát, mindez a globális társasági adóminimum bevezetésének fontos eleme lehet.
Szerző(k): Szabó DánielA járvány harmadik hullámának lecsengésére egyértelmű optimizmussal reagáltak ősszel a nagyvállalatok, ám tavaly év végére újfent súlyosabbá vált az egészségügyi helyzet, és ez 2022-re vonatkozó várakozásaikon is látszik. Ennek ellenére biztató jel, hogy az előrejelzések még mindig jóval pozitívabbak, mint a vírus kirobbanása utáni időszakban – véli Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője a nagyvállalati index kapcsán.
Szerző(k): Tér Diána