Július elsejétől mégsem állították át a háztáji napelemes rendszerek szaldó elszámolását bruttóra, így a tavaly október óta beharangozott rendszer szereplői (úgy a megrendelők mint a rendszertelepítők) kicsit becsapva érzik magukat. Annak mentünk utána, hogy a telepítőcégek, illetve a piac más szereplői mit tapasztalnak az első félév nagy rohama után.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgy luxemburgi startup azt állítja, hogy hamarosan tesztelnek egy automatizált "napelem-gyárat", amelynek csupán homokra és áramra van szüksége. Ha beválik, a technológia a Holdra vagy a Marsra is eljuthat.
Szerző(k): Szász PéterJelentést készített a Bloomberg a világ 20 legerősebb gazdaságáról a tekintetben, hogy az országok mennyiben tartották magukat a 2009-ben megfogadott karbonmentesítő és éghajlatváltozást kezelő lépésekhez. A mérleg szánalmas: a kormányok továbbra is támogatásokkal tömik a fosszilis ipart, a környezetszennyező energiaforrások fenntartására több mint 3 billió dollárt költöttek el. A helyzet csak azért nem elkeserítő, mert a változás - ha lassan is - de elindult.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMi lenne, ha az invertert, a napelemes rendszerek egyik legérzékenyebb egységét nem kellene beépíteni a rendszerbe, mert anélkül, egy spéci energiatárolós akkuba telepített megoldás végezné el ugyanezt a feladatot? Németországban a lakossági piacra berobbant egy ezt ígérő startup - máris sorban állás kezdődött az amúgy dögnehéz kütyüért.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMásfél évnyi vízben lebegés után levonta az első konzekvenciákat a holland kísérletező társaság. Az eredmény meglepő.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA jellemzően ipari csarnokok tetejére telepített, több száz, de még inkább: néhány ezer panelből összeállított napelemes rendszereknek eddig komoly hiányosságuk volt, hogy a több megawattos napelemrétekhez képest a termésüket dotálni kellett, mert amúgy nehézkesen lett volna piacosítható. Nos, Németország első ipari tetőtéri napelem-aukciója jól zárt: túljelentkezés is volt, az ár a vártnál jóval alacsonyabb lett.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz ázsiai városállam északi régióját, Woodlands energiaellátását segíti mostantól egy új úszó napfarm. A Johori-szorosban így most már a világ egyik legnagyobb teljesítményű lebegő napelemes erőműve dolgozik.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMiért meglepő, hogy magasak az árak az árampiacon? Mire számíthat egy spanyol áramkereskedő a magyar piacon? Jön-e a spanyol armada? Hibás döntés volt-e a háztetők napelemes rendszerének szellemét kiengedni a palackból? Erről és még néhány más aktuális témáról is kérdeztük Fejes Tibort, az Audax Renewables Kft. ügyvezető igazgatóját.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA jelek szerint a kínai Sungrow töri az utat a lakóházi energiatárolási boom előtt. A cég kifejezetten az európia piacra készített egy új tárolórendszert, amely moduláris felépítésű, így - mivel akár nyolc egységnyi akkumulátort is egymásba lehet kapcsolni - akár egy hétre elegendő tartalékáramot is biztosíthat egy-egy család számára.
Szerző(k): Szabó M. István