Jelentős befektetési hullám indulhat a napenergia területén Magyarországon a következő években, a napenergia a legjobb megújuló energiaforrás az országban - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, a harmadik Budapest Energy Summit online tartott nemzetközi konferencián.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy 80 ezres lélekszámú, közép-németországi kisvárosi közösség gondolt egyet merészet, és egy jól látható helyen napelemes erőművé építteti át az egyik épülete homlokzatát. De nem csak a forma, a projekt szereplői összetétele, valamint a beruházás logikai és funkcionális elgondolásai is formabontók.
Szerző(k): Szabó M. IstvánOlykor eddig is furcsa helynek tűnt Európából nézve Ausztrália, de a baromfiudvarnak épített full extrás napelemes, Tesla akkumulátoros, önellátó rendszer ötlete még így is meghökkentő. Pedig éppen ezzel kényezteti Dél-Ausztrália legnagyobb csirkefarmja a lakóit.
Szerző(k): Szabó M. IstvánFél év alatt 20 százalékkal többen - és nagyjából ennyivel több napelemet telepítettek a háztetőkre, így ma már nagyobb a "háztáji" termelőkapacitás, mint amire egy-egy paksi reaktorblokk képes.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA hazai napelemes ipar egyik nagy szervezete felmérte, hogy a tagok miként látják az idei év alapján a saját és az ágazat jövőjét a koronavírus-járvány árnyékában. Nagy meglepetés nincs, de néhány tételnyi lesújtó véleményt azért megformáltak a válaszadók.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA szakminisztérium egy átlagosnak tűnő péntek délelőtti sajtóközleményének utolsó bekezdéseiben hintette el, hogy a lakossági napelemes rendszerek terjedését alapvetően meghatározó eddigi elszámolási rendszert kikukázza. Az éles irányváltásnak nem a hivatkozott uniós elvárás az elsődleges oka, ám a váltás várható következményeit ezért is érdemes sorra venni.
Szerző(k): Szabó M. IstvánKét hónap alatt a beruházók annyi napelemes termelőkapacitást toltak be a lengyel hálózatba, amennyire tavaly Magyarország majdnem egész évben volt csak képes. Már a hátukat nézzük.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megkezdte a lakossági napelemes rendszerek kiépítéséhez vissza nem térítendő beruházási támogatást biztosító program kidolgozását. Az újfajta támogatás várhatóan 2021 júliusától lesz elérhető - közölte az innovációs tárca.
Szerző(k): Szepesi AnitaFurcsa történettel állt elő a 444.hu, melyben felbukkan Putnok környékén Szijjártó Péter barátja, és leendő napelemparkok miatt pedig egy település mezőgazdasasági terleteket minősít át, melynek bérlőja jelenleg - uniós támogatással éppen - ökológiai gazdálkodást folytat.
Szerző(k): Szabó M. István