Budapesten egy hónapja, hogy kihirdették a klímavészhelyzetet, azóta látható módon nemigen történt semmi változás. A tervezéshez nyújthat segítséget, hogy van nagyváros Európában, ahol jóval előrébb járnak, és már konkrét megoldásokban gondolkodnak.
Szerző(k): Szabó M. IstvánJól hangzik, hogy bár sem a beruházók, sem a kormányzat nem feszült bele, Magyarország a megújuló energiák térnyeréséért zajló globális versenyben jól teljesít. Azt, hogy a karbonsemlegesség felé vezető úton "kiemelten jó eredményeket ér el Magyarország", azért érdemes a helyén kezelni.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgy fűtött szoba rendelkezésre állhasson minden olyan házban, ahol kisgyermeket, gyerekeket nevelnek – ezt a célt határozta meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az E.ON Hungária Zrt. a Tiszabőn meghirdetett mintaprogramjában. Napelemes erőművet kap a település, melynek bevételéből kisgyereket nevelő családok lakhatási programját finanszírozzák.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMiközben Magyarországon jelentős hírnek számít az, hogy a napelemes kapacitások átlépték az 1 gigawatos határt (és optimista várakozás szerint 1-2 éven belül érkezik még további 1,4 GW), a néhány éve még velünk együtt, az uniós rangsor végén kullogó Hollandia léptéket és dimenziót vált.
Szerző(k): Szabó M. IstvánKészült egy tanulmány, amely új módszertan alkalmazásával, 12 klimatikus zónára osztva a világot arra talált válaszokat, hogy hol-milyen fotovoltaikus (PV) teljesítmények várhatók a 21. század végére.
Szerző(k): Szabó M. IstvánElfogyott a Mátrai Erőmű lendülete: gyakoribbá váltak a rendszerhibák, nem jönnek az új vezetéstől várt eredmények, és még a pénzügyi biztonságot jelentő MVM-szerződést se biztos, hogy sikerül (vagy érdemes) újrakötni.
Szerző(k): Szabó M. IstvánÚgy néz ki, hogy a nap és a szél eltemeti a szenet - és idővel (de nem is olyan sokára) az atomenergiát is Japánban. Jelenleg ugyan a szigetországban a legdrágábbak a megújulós beruházások, de látszik már, hogy a piaci igények mellett az energiapolitikában is gyökeres irányváltás jöhet.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA New York-i klímacsúcsra főpróbázó köztársasági elnök majdnem kétszer annyi napelemet vízionált 2030 Magyarországára, mint amennyi a hálózatirányító szerint a rendszerbe befér. A kormány, az MVM és más érintettek viszont megint másképp tudják - és másként is számolnak. Érdemes a több ezer megawattos számok között rendet rakni.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA magyarországi villamosenergia-hálózatra 726 megawatt napelemes termelő kapacitást kapcsoltak 2018 végéig, az 2019. június 30-i előzetes adat meghaladja az 1,14 gigawattot - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Szerző(k): Domokos László