Bár úgy tűnik, hogy a TikTok bebetonozta magát a közösségi média felületek közé, benne van a pakliban az is, hogy amilyen hirtelen jött a sikere, olyan hamar el is illan.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraOroszország Ukrajna ellen folytatott háborújának több dimenziója is létezik, az egyik legfontosabb ezek közül a kibertérben zajlik, és az agresszor itt is sem áll rosszul.
Szerző(k): Horváth TiborA Jog és Igazságosság országlása alatt jelentős személyzeti leépítés történt a katonai szolgálatoknál, ezért a szerepük háttérbe szorult, holott a háború miatt növekednie kellett volna.
Szerző(k): Horváth TiborMiközben Szlovákia erődemonstrációba kezdett a szlovák-magyar határon az idén az északi szomszédunk területére érkezett negyvenhatezer illegális bevándorló miatt, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága olyan titkosszolgálati dokumentumot hozott nyilvánosságra, miszerint a tálib terroristák vették át a déli határunknál az embercsempészbizniszt. A Migrációkutató Intézet igazgatója azt is elárulta, hogyan tudják túlterhelni a déli határzárat az illegális bevándorlók.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaLisztből kettő, cukorból fél, kenyérből pedig kilenc kiló a magyarok fejadagja, ám a kormány szerint egy tekercs vécépapírnak öt napig ki kellene tartania. Hazánk a következő félévben felkészül a legrosszabbra is. Megmutatjuk, hogyan.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA félvezetők és mikroelektronikai termékek, kvantuminformációs technológiák, valamint bizonyos mesterséges intelligencia (AI) rendszerek tartoznak ebbe a körbe.
Szerző(k): EconomxSzerdán az amerikai képviselőház felügyeleti bizottsága élő közvetítésben három tanú régóta várt vallomását hallgatta meg az azonosítatlan légi jelenségekkel (UAP) kapcsolatos tapasztalataikról.
Szerző(k): Horváth TiborÁrtatlannak mondta magát Donald Trump volt amerikai elnök a bíróságon az otthonában tárolt titkosított iratok ügye miatt ellene felhozott vádakban.
Szerző(k): Varga CsengeA kínai vállalatok ellehetetlenítését célzó szankciók ellen azért fakadt ki Vang Ven-pin szóvivő, mert hétfőn az amerikai kormány 43 kínai és más külföldi szervezetet, illetve vállalatot tett fel az exportellenőrzési listára nemzetbiztonsági és külpolitikai aggályok miatt.
Szerző(k): Horváth Tibor