A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vezetésével kapcsolatos feladatokat Lázár János kormánybiztosként látja el 2013. augusztus 1. és 2014. május 31. között, és gyakorolja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökének teljes hatáskörét.
Szerző(k): MTI-EcoA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetésével az uniós intézményrendszer a beérkezett pályázatokat megfelelő ütemben tudja feldolgozni, a friss adatok szerint a kifizetések a tervek szerint haladnak. Az első félévben rekord született, az Európai Uniós csatlakozásunk óta még nem érkezett akkora összeg a gazdaságba, mint most. Összesen 658 milliárd forintot fizettek ki, és a várakozások szerint az év végére ez az összeg jóval meg fogja haladni az 1000 milliárd forintot - derül ki az NFÜ közleményéből.
Szerző(k): portfolio.huA jövőben a miniszterelnök irányítja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ), aki ezt a feladatot a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján látja el - olvasható a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletben. Ez azt is jelenti, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter ezentúl a nem uniós fejlesztéspolitikáért felel.
Szerző(k): MTI-EcoMinden eddiginél több forrást sikerült eljuttatnia az uniós intézményrendszernek a pályázókhoz 2013 első felében: a kifizetett támogatások összege június végére meghaladta a 630 milliárd forintot - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
Szerző(k): NAPIMár idén kiírhatják Magyarországon a 2014−2020-as uniós költségvetési ciklus első pályázatait. Az NFÜ a Miniszterelnökség alá kerül. Az uniós pénzosztás új szereplője lehet a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal, amelynek megjelenése miatt feszültségek keletkezhetnek az államigazgatásban.
Szerző(k): Pintér András, Gerőcs Tamás, Dzindzisz SztefanÖt ajánlattevő közül az I.M.G. Inter Media Group Kft. nyerte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség médiavásárlásra és a hozzá kapcsolódó médiaügynökségi feladatok ellátására kiírt nyílt közbeszerzését, amelynek a keretösszege 953 millió forint - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Szerző(k): MTI-EcoAz NFÜ korábbi egymilliárd forintos tanácsadói megbízása után újabb, ezúttal mintegy negyedmilliárdos munkát adott a Quality Control Konzorciumnak, amelynek nem volt versenytársa.
Szerző(k): Domokos ErikaMagyarország maradéktalanul lehívja az európai uniós gazdaságfejlesztési forrásokat, mivel a 2007-2013-as ciklus \"véghajrájában\" jól teljesített az intézményrendszer, és az utóbbi három évben sikerült behozni a korábbi lemaradást a forrásfelhasználás terén - állapította meg az a Balatonfüreden ülésező monitoring bizottság, amely az Új Széchenyi Terv gazdaságfejlesztési program (GOP) haladását tekintette át.
Szerző(k): MTI-EcoA közvetlenül Brüsszelből pályázható források miatt a Magyarország által kialkudott, nettó 7301 milliárd forintos keretösszeg további 20 százalékkal is bővülhet a 2014-2020 közötti időszakban - Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára.
Szerző(k): MTI-Eco