Az EU ismét felfüggeszti az uniós gazdaságfejlesztési operatív program kifizetéseit, ami 700 milliárd forint támogatást érint - jelentette be Csepreghy Nándor.
Szerző(k): MTI, EconomxA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség volt elnökhelyettese reagált Lázár János szavaira.
Szerző(k): EconomxSzintet lépett a hazai civileknek a Norvég Civil Támogatási Alap keretéből támogatást osztó magyar konzorcium vezetői elleni fellépés-sorozat: sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a norvég civil pénzeket kezelő Ökotárs Alapítvány ellen - írja a 444.hu.
Szerző(k): EconomxPert indított a David Gerincklinika Zrt. a Miniszterelnökség ellen, mert úgy véli, hogy jogellenesen veszített el egy pályázatot, és emiatt elesett egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatástól - tette közzé a cég tulajdonosa, a Plotinus Nyrt. a Budapest Értéktőzsde honlapján vasárnap.
Szerző(k): MTINemcsak itthon, de a világban bárhol elérhetetlen a nulla százalékos korrupció. Egy elviselhető szintig azonban le lehetne csökkenteni a visszaéléseket, ettől azonban még igen távol vagyunk.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA tulajdonosi háttere alapján eddig megvizsgált 15 ezer, uniós forrást elnyert cég, illetve civil szervezet közül mintegy 600 esetében van szükség további adatokra ahhoz, hogy tisztázni lehessen, nem minősülnek-e offshore cégnek, szervezetnek. Az átláthatatlannak bizonyuló pályázók listáját március végén hozzák nyilvánosságra - írta a Világgazdaság.
Szerző(k): EconomxIsmét elérhető a Közép-dunántúli régióban az ipartelepítést támogató tender – közölte honlapján a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
Szerző(k): EconomxRendkívül nagy értékű közbeszerzést írt ki 18 hónapos időtartamra vonatkozóan a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). A kreatív-, pr-, médiás és közvéleménykutatási feladatokat is tartalmazó tender értéke közel hárommilliárd forint - írja a Kreatív Online.
Szerző(k): EconomxAzért kellett a jegyzők hatáskörébe utalni a társasházak törvényességi felügyeletét, hogy mindenhol érvényesüljön a rezsicsökkentés - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a hódmezővásárhelyi Rádió7 Napraforgó című műsorában.
Szerző(k): Inforádió