Az egységek például nem adtak számlát, nem tüntették fel megfelelően az árakat.
Szerző(k): EconomxBezárás fenyegeti a nagy múltú nagyatádi céget, kétszáz dolgozó veszítheti el munkáját.
Szerző(k): T. E.A taxisoknak elenyésző hányada bukott el a nyári fogyasztóvédelmi akcióban.
Szerző(k): T. E.A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztusig az utasforgalom közel 20, az áruforgalom 50 százalékot nőtt.
Szerző(k): K. G.Szabados Richárd lesz a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül létrejövő új kkv-államtitkárság vezetője. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pontokba szedte, milyen feladatai lesznek az új államtitkárságnak.
Szerző(k): Nagy László NándorMegtartotta idei első őszi ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma.
Szerző(k): L. K.Új nemzeti bajnokok nőhetnek ki annak a tőkealapnak a segítségével, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Tőkeholding (NTH) közösen hozott létre a hazai vállalkozások kifektetési aktivitásának előmozdítására. Az alap kezelését az NTH-hoz tartozó Focus Ventures végzi, aminek minderre 60 milliárd forint áll rendelkezésére. Hogy ez mire lesz elég és miért is fontos fogalom a kifektetés, arról Zsámboki Zoltánt, a cég vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.
Szerző(k): Károly GáborA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján augusztusban Magyarországon a benzin átlagára 7 forinttal volt kedvezőbb a szomszédos országok átlagáránál, míg a gázolaj ára megegyezett azok átlagával - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-t.
Szerző(k): L. K.Aktív volt az elmúlt héten a magyar gazdaság: a KSH több adatot is közölt, míg Nagy Márton minisztériuma a légitársaságokat és a kiskereskedelmi láncokat is nagyítóval vizsgáltatja. Megmutatjuk, hogyan mozogtak a benzinárak, mi történt az MNB kamatdöntő ülésén, s hogy érdemes-e még állampapírt venni. Heti összefoglaló.
Szerző(k): K. O.