Személyesen kért magyarázatot Nagy Márton az olajtársaság vezetőjétől.
Szerző(k): T. E.Ha a kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatát elfogadja, év végéig maradhat a lakossági kamatstop, a hét második felében pedig a Mol vezetőinek kell magyarázatot adniuk az üzemanyagárak alakulására - ezeket jelentette be Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter szerint idén és jövőre is zajlik az állami ingatlanvagyon átvizsgálása, a nem szükséges ingatlanok egy részét értékesíteni fogják.
Szerző(k): Nagy László NándorA kormány a most megjelent határozatában úgy döntött, hogy 300 milliárd forinttal összesen 1700 milliárd forintra növelik a felső korlátot.
Szerző(k): Zádori BenceAz infláció elszállásakor egész sor sapkát kaptunk a fejünkre: benzinár sapka, élelmiszerár sapka, betéti kamatsapka, hitelkamat sapka. Az első kettő már korábban megszűnt, most a kamatsapkán van a sor.
Szerző(k): Fellegi TamásÁprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja. Akár havi 180 ezres albérlettámogatást is adhat a fiataloknak a kormány uniós forrásból.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraÖnmagát blamálná Brüsszel, ha a kereskedelmi különadó miatt kötelezettségszegési eljárást indítana Magyarország ellen, mivel az Európai Bíróság 2020-ban már döntött: megfelel az uniós jognak a válságkezelő intézkedés bevezetése. A Spar a kormány szerint kétségbeesésében támad, amihez iparági szereplők szerint más láncok is csatlakozhatnak.
Szerző(k): Thurzó KatalinA célzott kormányzati intézkedések és a jegybank lépései mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) aktív beavatkozásainak, így az online árfigyelő rendszernek is köszönhető az élelmiszer-infláció mérséklése – közölte a GVH.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraSenki nem vezette be a bolti készpénzfelvételt, amely nyolc hónapja lehetővé tenné azt, hogy minimális vásárlás esetén is készpénzt tudjanak az emberek felvenni.
Szerző(k): L. K.Miközben akár naponta változhat a legjobb díjakat ajánló biztosítók sorrendje a március elsején elindult lakáskampányban, a fogyasztóbarát otthonbiztosítások merev feltételeik miatt versenyhátrányba kerültek. Kandrács Csaba, az MNB alelnöke az Economx felvetésére a helyzet áttekintését és - szükség esetén - gyors intézkedést ígért.
Szerző(k): Nagy László Nándor