A Páty és az M1-es autópálya közötti összekötő utat a Mészáros és Mészáros Zrt. építheti meg, nettó 4 milliárd 398 millió forintért. A becsült ellenérték nettó 4 milliárd 403 millió forint volt.
Szerző(k): Németh GézaAz M1-es autópályának az M0-ás csomóponttól Bicskéig tartó 23 kilométeres szakaszának 2x3 sávosra bővítésére írt ki közbeszerzést a NIF.
Szerző(k): Németh GézaNégy évre 87 milliárd 849 millió forintot hagyott jóvá a kormány a komplex közútfejlesztési feladatok második ütemére, ebből idén 8 milliárd 304 millió forint használható fel.
Szerző(k): Németh GézaA FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. 684 millió forintért tervezheti a szegedi Nagykörút bezárását és az Újszegedre átvezető új tiszai hidat is.
Szerző(k): Németh GézaAz M76-os autóút Fenékpusztától Zalaegerszegig tartó szakaszának megépítésére írt ki közbeszerzését a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Szerző(k): Németh GézaA beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kihirdette a Győr északnyugati elkerülőjére kiírt tervezői közbeszerzés végeredményét. Összesen mintegy 13 kilométeres főút jön létre, amelyből 3 kilométer lesz négysávos és lesz benne egy több mint 350 méteres híd - írja a Magyar Építők.
Szerző(k): Szász PéterMegkezdődött a Szentgotthárdot keleti irányból érintő elkerülő út hiányzó szakaszának építése - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Szerző(k): Szabó DánielÚjból le kell folytatni a Déli Körvasút fejlesztésének környezetvédelmi engedélyezését - közölte az állami Budapest Fejlesztési Központ (BKF) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint a Fővárosi Bíróság megsemmisítette az egymilliárd euróba kerülő projekt környezetvédelmi engedélyét és új eljárásra kötelezte a hatóságot, a BKF-et és a NIF-t. Ez az a projekt, amely teherforgalmi korridort csinálna Budapest belsejéből, és minden uniós forrást elnyelne más projektek elől az elkövetkezendő évtizedben - írja a VEKE.
Szerző(k): Domokos ErikaA HE-DO Építő Zrt. végezheti a 21-es számú főút Heves és Nógrád megyei szakaszainak felújítását és továbbfejlesztését, nettó 1 milliárd 338 millió forintért.
Szerző(k): Németh Géza