A parlamentben három tucat döntést hoznak ma meg a képviselők, többek között szavaznak az egészségügyi reformjavaslatról, pedig a Magyar Orvosi Kamara nem támogatta a Takács Péter-féle javaslatcsomagot. Döntenek a felsőoktatási törvény módosításáról is, eszerint a jövőben az egyetemek maguk dönthetnek arról, hogy megkövetelik-e a nyelvvizsgát a diploma kiadásához.
Szerző(k): Koncsek RitaAkkora a lemaradásunk az oktatás területén, hogy a Magyar Nemzeti Bank Versenyképességi jelentése sem tudta ezt figyelmen kívül hagyni. Alacsony a GDP-arányos állami költés, 2019-ben 3,1 százalékot tett ki, míg az uniós átlag 3,9 százalék volt. Nálunk a legalacsonyabb a tanárok fizetése az OECD tag európai uniós országok között. Nem sikerült megállítani a korai iskolaelhagyók számát sem. Egyetemeink pedig nem kerültek be az elit klubokba és a nyelvoktatás területén is van még mit tenni.
Szerző(k): Koncsek RitaMa zajlott a Országgyűlésben vita a felsőoktatással kapcsolatos törvényekről, György László szakállamtitkár azt mondta: a képzésüket befejezett hallgatók, amennyiben 2021. augusztus 31-e után államvizsgát tettek, nyelvvizsga nélkül is megkapják diplomájukat.
Szerző(k): Koncsek RitaAz idei évben októberig 46 ezren szereztek valamilyen nyelvvizsga bizonyítványt, ehhez képest 2018-ban, a teljes évben 80 ezer körül volt a sikeres nyelvvizsgázók száma. A korábbi években a nyelvvizsgákat egy-egy középiskolában vagy egyetemen bonyolították, mondta a Napi.hu-nak Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke. Most ezek a vizsgahelyszínek a tanítási idő után és szombatonként kötelezően zárva lesznek. A nyelviskoláknak betett a járvány és a nyelvvizsga-amnesztia, most pedig itt van rezsifrász.
Szerző(k): Koncsek RitaA parlament honlapján is olvasható tervezet szerint a diplomákat már nyelvvizsga nélkül is ki lehet majd adni, valamit a javaslat szerint jön a szaknyelvi oktatás is.
Szerző(k): Koncsek RitaAz új felvételi szabályok több lehetőséget adnak az egyetemeknek a hallgatóik kiválasztásához, a Budapesti Corvinus Egyetem is kialakította a saját rendszerét, 2024-től már eszerint lehet felvételizni.
Szerző(k): Koncsek RitaAkár 40 százalékkal is drágulhatnak a nyelvtanfolyamok szeptembertől. Egy jelenleg 45-70 ezer forintba kerülő kurzus ára akár 90 ezer forint is lehet. Magánórát pedig ötezer forint alatt már nehéz találni.
Szerző(k): Koncsek RitaA felsőoktatásban 2024-től törlik el a nyelvvizsga-kötelezettséget. Szakemberek szerint azok az intézmények, melyek elengedik a nyelvtudás meglétét, presztizsveszteséget szenvedhetnek el.
Szerző(k): Koncsek RitaA Napi.hu információ szerint, az intézmények saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy nyelvtudás nélkül is kiadják a diplomákat.
Szerző(k): Koncsek Rita