Pénteken ugyan visszaesett, de még így is hét százalékos ötnapos nyereséget ért el a sugarhajtómű-gyártó. Ez a vállalat legjobb hetét jelentheti február óta.
Szerző(k): Zádori BenceA vállalat portfóliójába tartozik egyebek mellett a Stella Artois, a Beck's, a Budweiser, a Bud Light, a Corona, valamint a Hoegaarden.
Szerző(k): Horváth TiborA Nintendo bevétele és nyeresége az első negyedévben 55 százalékkal esett vissza, miután az elöregedő Switch konzol eladásai jelentősen csökkentek.
Szerző(k): L. K.A jövőben nem lesz olyan új autó a Lamborghinitől, amelyik kevesebbe kerülne, mint a 265 ezer eurós (103,7 millió forintos) Urus, közölte Stephan Winkelmann, a cég vezérigazgatója, aki még az évtized vége előtt az elektromos Lanzadorban látja a jövőt.
Szerző(k): V. G.A Stellantis csütörtökön ígéretet tett arra, hogy lépéseket tesz az észak-amerikai és egyéb problémák kezelésére, beleértve a termelés és az árak csökkentését, miután a világ negyedik számú autógyártója a vártnál rosszabb első félévi eredményt ért el.
Szerző(k): Horváth TiborA tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 22 százalékkal csökkent a cég januártól június végéig realizált nyeresége.
Szerző(k): Gulyas ÁbelAz Oszkó Péter vezette Oxo Technologies Holding egyesül a 3TS Capital Partnerrel, miután többségi tulajdont szerez a finnországi magán- és kockázatitőke-társaságban.
Szerző(k): Gulyas ÁbelHazánk tíz legjobban kereső fürdővállalata tavaly összesen 63 milliárdra növelte összbevételét a 2022-es 51,1 milliárdról.
Szerző(k): H. A.A svájci gyógyszeripari vállalat bevétele és adózott eredménye is hatalmasat ugrott.
Szerző(k): V. G.