Aggasztónak tartja a nyugdíjasok helyzetét a Magyar Szakszervezeti Szövetség, ezért a januárra előrejelzett 5,2 helyett reálisan 15 százalékos nyugdíjemelést tart elfogadhatónak. A kormány egyébként már harmadszorra emel idén a nyugdíjakon mindösszesen 14 százalékkal, nyugdíjprémiumot pedig 2017 óta már ötödszörre kaphatnak az arra jogosultak. Szakértői vélemények szerint jövőre akár a 200 ezer forintot is meghaladhatja az átlagnyugdíj Magyarországon.
Szerző(k): EconomxA brüsszeli források részbeni befagyasztásának hírével egyidőben nyilvánosságra került az is, hogy Magyarország milyen reformokra, átalakításokra készül az úgynevezett helyreállítási terv keretében, s azokat Brüsszel miként értékeli. A portfolio.hu elemzéséből kiderül, hogy Budapest a reformcsomag részeként - sok egyéb mellett - ígéretet tett a nyugdíjrendszer megreformálására is.
Szerző(k): EconomxMiután a novemberi emeléssel az átlagnyugdíj 172 ezerről 179 ezer forintra nőtt, 2023 januárjától 22 ezer forinttal, havi 196 ezerre emelkedhet itthon az átlagnyugdíj.
Szerző(k): Hercsel AdélA kormány ugyan háromszor emelte a nyugdíjakat idén, ám könnyen lehet, hogy ez sem lesz elég ahhoz, hogy ne érje jelentős veszteség a nyugdíjasokat az év egészében a magas infláció miatt.
Szerző(k): Komócsin SándorVarga Mihály a Facebookot tartotta alkalmasnak arra, hogy a jó hírt a nyugdíjasokkal közölje - írta meg az MTI:
Szerző(k): Szabó M. IstvánÚjra kell tervezni a 2023-as költségvetést, ami időigényes. Varga Mihály pénzügyminiszter decemberben tud csak beszámolni arról, mekkora mértékben emelkednek a nyugdíjak januártól.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonJanuártól 22 ezer forinttal, havi 196 ezerre nőhet az átlagnyugdíj – miután a gazdaságfejlesztési miniszter az RTL Híradó kérdésére azt mondta, egyelőre 13 százalékos emelésre számíthatnak a nyugdíjasok. Az érdekképviseletek szerint a 13 százalékos emelés is kevés, mert a nyugdíjasoknak most élelmiszerre sokkal többet kell költeniük a nyugdíjukból, mint korábban.
Szerző(k): Domokos ErikaNovemberben az államkincstár több mint 240 milliárd forintonyi plusz nyugdíjat folyósít - közölte az MTI-vel Tállai András a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Szerző(k): Szabó M. IstvánHiába magasabb a korábban ígértnél a nyugdíjak emelése, nem követi azt az inflációt, amit az időseknek idén le kell nyelniük, főként hogy a fogyasztói kosarukban óriási az élelmiszerek súlya.
Szerző(k): Komócsin Sándor