A Bosch óriási lehetőségeket kínál a nők számára a férfiasnak tűnő autóipari szektorban. Úgy döntöttek és már sokadszor, hogy a hölgyeket érdemes elcsábítani a kormányművek mögé.
Szerző(k): K. R.Átfogó oktatási paradigmaváltásra, a digitális készségek elsajátításának általánossá tételére van szükség ahhoz, hogy valóban versenyképesek tudjunk lenni − mondta az Economxnak Tajthy Krisztina, a Digitális Vállalkozások Szövetségének főtitkára, aki szerint óriási lemaradás tapasztalható a magyar kkv-k digitális fejlettségben.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaLeginkább az oktatási szektor van lemaradásban (23 százalék), de az egészségügyben és a közigazgatásban is átlag alatti a feladatkezelő eszközök elterjedtsége.
Szerző(k): Horváth TiborNagyon keveset költünk közoktatásra, ez is kiderült abból a problématérképből, amit Piltz Olivér, a Tanítanék Mozgalom alapítója mutatott be egy oktatási konferencián. Gémesi György Gödöllő polgármestere szerint pedig jobb lenne, ha az önkormányzatokhoz visszakerülnének az iskolák.
Szerző(k): Koncsek RitaA Kiskunsági Nemzeti Park igazgatósága többek között oktató- és információsközpontot, illetve halászati bemutatóhelyet létesített a vissza nem térítendő uniós támogatásból.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA lengyel kormány egy jelentős oktatási reformot vezetett be a diákok terheinek csökkentése érdekében.
Szerző(k): Vermes ÁdámOroszország azt tervezi, hogy létrehoz egy hazafias neveléssel foglalkozó ifjúságpolitikai minisztériumot, majd ezt összevonja a már meglévő oktatási minisztériummal.
Szerző(k): Hercsel AdélA kiégés jelensége a világgazdaság éves GDP-jét akár 9 százalékkal is visszavetheti.
Szerző(k): K. R.Újabb javaslattal állt elő a Belügyminisztérium a pedagógusokat illetően, a PDSZ tiltatkozik.
Szerző(k): Economx