Magyarországon az átoltottság 54 százalékos, a jövőben nem lesz szükség tömeges oltásokra. A 3 indiai variánssal fertőzött beteg közül az egyetlen kórházi kezelésre szorult pácienssel érintkező 119 egészségügyi dolgozót leszűrték, eddig 33 fő kivételével elkészült az eredmény és mindegyik negatív, ami azt jelenti, hogy az oltás ez ellen a variáns ellen is véd - hangzott el többek között az operatív törzs mai tájékoztatóján, ahol újságírók kérdéseit ezúttal sem olvasták fel.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz operatív törzs mai online eseményen elhangzott, hogy a járvány jelentősen visszaszorult, és még mindig a brit variáns fertőz dominánsan Magyarországon. Eddig az indiai mutánst csak a már korábban diagnosztizált két főnél mutatták ki, akik közül egyikük már meggyógyult. Az ő esetükben sem mutattak ki annál súlyosabb lefutást, mint amilyet a brit mutáns esetében lehetett tapasztalni.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMagyarországon is megjelent az indiai mutáns, szakértők szerint nem lehet kizárni a járvány újabb hullámát - jelentette be György László, az országos oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs mai tájékoztatóján.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz elmúlt napok adatai szerint a járvány visszahúzódóban van, országos átlagban csökken a szennyvizekben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte Galgóczi Ágnes, az NNK osztályvezetője az operatív törzs mai tájékoztatóján, ahol azt is bejelentették, hogy ezentúl ritkábban tartanak tájékoztatót, a legközelebbi pénteken lesz.
Szerző(k): Szepesi AnitaMegvan az ötmilliomodik beoltott, ezért az operatív törzs úgy döntött, hogy a mai naptól nem kell maszkot hordani szabadtéren sem az utcán, sem a köztereken - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA védőoltásoknak köszönhetően sikerült úrrá lennünk a harmadik hullámon, az oltási időpontok továbbra is nyitva vannak, regisztráció után azonnal lehet foglalni, nem kell SMS-re várni. A tegnap elérhetővé tett 199 ezer adag Pfizer vakcina felét mára lefoglalték. Hétfőtől feloldják a kórházi látogatási tilalmat - jelentette be az operatív törzs mai tájékoztatóján Müller Cecília, országos tisztifőorvos
Szerző(k): Szepesi AnitaFogytán a Szputnyik, viszont az újabb kör Pfizer oltóanyag beadatásához már nem kell SMS-re várni, ere a vakcinára is lehet jelentkezni a kormányzati időpontfoglaló felületen. A külföldiek, és a külföldön élő magyarok már regisztrálhatnak, az oltásról később kapnak információt.
Szerző(k): Rácz GergőA járvány lecsengőben van, a higiénés intézkedéseket azonban továbbra is be kell tartani. Az első körös Pfizer-vakcinával való oltással kapcsolatban az operatív törzs hamarosan újabb tájékoztatást ad - mondta a mai tájékoztatón Galgóczi Ágnes, az NNK járványügyi osztályvezetője.
Szerző(k): Szepesi AnitaElindult a visszaszámlálás, 100 nap múlva leteszik a nemzeti oltóanyaggyár alapkövét Debrecenben - jelentette be az operatív törzs mai tájékoztatóján György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. Kedd helyett szerda estig lehet időpontot foglalni Pfizer-vakcinára. Az adatok javulnak, de még nem jelenthetjük ki, hogy vége a 3. hullámnak - közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos.
Szerző(k): Szepesi Anita