A precíziós onkológia során a beteg egyénileg rá szabott kezelést kap, így növelhető a gyógyulás esélye. Azt a módszert kell megtalálni, amely ki tudja választani, hogy adott génhiba-kombináció során milyen gyógyszert kell használni – Peták István kutató-professzor az AI SUMMIT 2024 rendezvényen arról beszélt, hogy már 10 éve dolgoznak, azon, hogy a technológia hatékonyan tudjon segíteni a gyógyításban.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaA Medicina 2000 Szövetség elemzése szerint, nem tudják, hogy ötezer beteg taj-számával Dunakeszin mi lett.
Szerző(k): Koncsek RitaEgy jó időre lekerült a szakrendelők államosításának témája a kormány asztaláról, mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár egy egészségügyi konferencián. Bemondták az ezer forintos lemondási díjat is, de ez csak tervezet.
Szerző(k): Koncsek RitaA kamara szerint a munkaszervezési szabályok módosítása tömeges felmondásokhoz vezethet, a Belügyminisztérium szerint a kamara álhíreket terjeszt.
Szerző(k): K. R.Lezárta a nyomozást a rendőrség annak a jánoshalmi doktornőnek és társainak az ügyében, akik több mint száz embernek igazolták jogosulatlanul azt, hogy beadták nekik a koronavírus elleni oltást.
Szerző(k): L. K.Tíz év alatt globálisan megduplázódott az intimplasztikai beavatkozások száma. A Semmelweis Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint a magyar orvosképzésbe is be kell építeni a nőgyógyászati plasztikai sebészetet.
Szerző(k): K. R.Megkezdődik a sebészeti ellátás szeptember harmadikától a Debreceni Egyetem (DE) közelmúltban átadott gyermeksürgősségi központjában - közölte az egyetem sajtóközpontja.
Szerző(k): L. K.A MOK szerint sérülhet a betegek biztonságos ellátása, valamint még több háziorvos hagyja el majd a praxisát, ha októbertől elindítják az ügyeleti rendszert a fővárosban.
Szerző(k): K. R.Büntetőeljárás indult egy elismert osztrák idegsebész ellen, aki (a gyanú szerint) a tizenéves lányára hagyta az egyik a páciense koponyájának kifúrását.
Szerző(k): Gulyas Ábel