A kormány tavaly tavasszal elindított beruházásösztönzési programja keretében 1430 beruházás jött létre vagy kezdődött el 2020-ban Magyarországon - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Tamási-Hús Kft. kapacitásbővítő beruházását bejelentő sajtótájékoztatón az MTI szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz osztrák főváros külön céget alapított, hogy segítségével tőkeinjekciót adhasson a koronavírus-járvány miatt válságba került tradicionális bécsi vállalatoknak. A célra 40 millió euró áll rendelkezésre, eddig 250 munkahelyet mentettek meg. A város hét év után kiszáll az érintett vállalkozásokból.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Magyarországon is jelen lévő, százéves múltra visszatekintő osztrák Wienerberger téglagyártó óriáscég megveszi az amerikai Meridian Brick homlokzatspecialista nagyvállalatot - adta hírül több osztrák napilap is pénteken az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Hervis megnyitotta a 30. sportruházati és sportszer üzletét a budapesti Pólus Centerben, és folytatja a terjeszkedést Magyarországon - közölte a cég. Tapasztalataik szerint a magyarok rákaptak a kerékpárokra, rollerekre és futófelszerelésekre a járvány idején.
Szerző(k): Domokos ErikaAz orosz külügyminisztérium hétfőn bekérette Ausztria moszkvai nagykövetét, akinél tiltakozását fejezte ki egy orosz diplomata "alaptalan" bécsi kiutasítása miatt, s egyúttal nem kívánatos személynek nyilvánított egy osztrák diplomatát - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaRövid időn belül két kisebb földrengés rázta meg az ausztriai Tirol tartományt Landeck városának térségében - közölte vasárnap az osztrák Meteorológiai és Geodinamikai Központ (ZAMG).
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAusztriában fokozatosan újraindul az élet, ám úgy tűnik, nem zökkenőmentesen. A fodrászoknál például több kilométeres sorok alakulnának ki, ha minden jelentkező egyszerre érkezne a hajszobrászához.
Szerző(k): Barabás JúliaMeghalt a negyedik koronavírusos beteg is Észak-Olaszországban - jelentette a la Rebubblica az Index.hu szerint. Az osztrák-olasz határon viszont újra járnak a vonatok, miután a hatóságok szerint egyelőre úgy tűnik, nincs vírusveszély. Az észak-olaszországi régiókban hatalmas a készültség.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaCsökkent a Raiffeisen Bank International (RBI) osztrák pénzintézet nyeresége 2019-ben.
Szerző(k): Domokos László