A horvát alkotmánybíróság elvetette a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának panaszát. Történt mindez kilenc hónappal azután, hogy a testület Ivo Sanader volt horvát kormányfő alkotmányjogi keresetével is ugyanígy járt el a Mol-INA per ügyében.
Szerző(k): EconomxAz Országgyűlés a napokban elfogadta azt az új törvény, amely alapján lehetőséget adnak a munkahelyi visszaélések, szabálytalanságok névvel, vagy névtelenül történő bejelentésére, és számos vállalatnak írják elő kötelező visszaélés-bejelentő rendszer létrehozását.
Szerző(k): Drávucz PéterA Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) működése alatt számos előrelépés történt a hazai pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében, ám mind a szolgáltatóknak, mind az ügyfeleknek érdemes megtanulniuk pár dolgot. Az előbbieknek jobban kell figyelniük ügyfeleikre, utóbbiaknak pedig gondosabban kell eljárniuk saját ügyeikben, mert sokan el sem olvassák a bankkal, biztosítóval kötött szerződéseiket – mondta el a napi.hu-nak a szervezet elnöke.
Szerző(k): Drávucz PéterAz orosz hadsereg egyik elitalakulatának katonai azzal vádolják parancsnokaikat, hogy a hónap elején értelmetlen támadásba küldték őket, amelyben több száz társuk vesztette életét vagy szenvedett sebesülést.
Szerző(k): Komócsin SándorMiközben Kelet-Európában szörnyű háború dúl, néhány hónapja egyre feszültebb a viszony két régi ellenfél, Görögország és Törökország között is, miután a felek egymás vádolják katonai készülődéssel. A szakértők komolyan tartanak attól, hogy egy ponton olyan közel kerülhet a két NATO-tagország hadserege egymáshoz, hogy egy kisebb, korlátozott háborúban egymásnak esnek.
Szerző(k): Komócsin SándorA lengyel köztrásasági elnök, Andrzej Duda úgy gondolja, hogy az Európai Bizottság megszegte a helyreállítási tervről kötött megállapodást - - adta hírül az MTI varsói tudósítója.
Szerző(k): Szabó M. IstvánTúl sok panasz érkezett a magyar légitársasággal szemben, ezért Budapest Főváros Kormányhivatala hatósági vizsgálatot indított.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonAnnyira "biztosítani kell a béke és a rend helyreállítását", hogy a tavalyi puccs után a katonai junta még egy fél évet ráhúznak a rendkívüli helyzet fenntartására - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgy raktárban a targoncás kidöntött egy tartóoszlopot, amely több állványsor ledőlését eredményezte, sok áru megsemmisült, illetve nem lehetett forgalomba hozni. A raktárat üzemeltető cég 1 milliárd 210 millió forint kárának megtérítését kérte a biztosítótól, amely azt megtagadta. Így per lett a károsodásból, az elsőfokú bíróság megállapította a biztosító helytállási kötelezettségét, amit a másodfokú bíróság elutasított. A Kúrián kért felülvizsgálaton is a biztosító nyert. A károsult cég ezt kövezően jogegységi határozatot kért a Kúriától, mivel több korábbi kúriai határozat ellentmondott a rá érvényes határozatnak. A jogegységi tanács megállapította a biztosító helytállási kötelezettségét.
Szerző(k): Németh Géza