Napirendre kerül a jövő év elején az állami közszolgáltató cégeknél a fizetések rendezése, így a munkavállalók nagyobb béremelésre számíthatnak 2023-ban, mint a 2021-ben megkötött bérmegállapodás szerinti 5 százalék – tudta meg a Napi.hu. Az érdekképviseletek szerint az inflációt és a minimálbérek emelkedését figyelembe véve kell rendezni a vasutasok, a buszosok, a postások és a víziközművek dolgozóinak fizetését. Úgy tudjuk, a munkáltatók és a kormány is nyitott a megállapodás felülvizsgálatára.
Szerző(k): Nagy KristófA távirat - rövid szöveges üzenet, amelyet a postavállalat meghatározott időn belül kézbesít - a szolgáltatás iránti igény csökkenése miatt szűnik meg. Az utóbbi években annyira ritkán adtak fel táviratot Németországban, hogy a Deutsche Postnál nem is vezettek nyilvántartást a megrendelésekről.
Szerző(k): Horváth TiborA Magyar Posta Zrt. új vezetése az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív tárgyalásokat folytatott az önkormányzatokkal a bezárt postahelyekről, ennek köszönhetően több posta újranyit januárban, az egyeztetések folytatódnak – közölte szerdán a Magyar Posta.
Szerző(k): EconomxA Magyar Posta arra kéri az ügyfeleit, hogy csomagjaikat legkésőbb december 20-ig adják postára, hogy azok biztonsággal megérkezzenek a címzetthez karácsonyig.
Szerző(k): EconomxNovember óta nincs megállás a futárcégeknél, javában tart az év végi hajrájuk, hiszen egyre többen rendelnek karácsonyi ajándékot az üzletek járása helyett, így aztán a kézbesítők folyamatosan dolgoznak.
Szerző(k): EconomxVáltozik a postahivatalok nyitva tartása az ünnepi időszakban, december 25-én, 26-án, valamint január 1-én senki sem tud majd csekket feladni.
Szerző(k): EconomxAz Egyesült Királyságban sztrájkolnak az egyetemi oktatók és a postai alkalmazottak is, inflációval arányos béremelést követelve. A munkavállalókat képviselő szakszervezetek elkezdték az egyeztetéseket arról, hogy ha a követeléseik süket fülekre találnak, összehangoltan lépjenek fel.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz MNB vizsgálata nyomán 30 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Posta Biztosítóra, egyebek közt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások nyilvántartási rendszere, az informatikai biztonság, a kiszervezések, a kárrendezés, illetve az ügyféltájékoztatás kapcsán felmerült hiányosságok miatt.
Szerző(k): Herman BernadettOrszágszerte 366 postahivatal zárt be hétfőtől, a parlament postahivatala zavartalanul működik tovább. A Magyar Posta az RTL Híradónak azzal indokolta a képviselők külön postahivatalának megmaradását, hogy a „terheltsége jóval meghaladja a hasonló típusú postákét”, sőt az ott működő egyetlen munkahely „a teljes nyitvatartási időben maximálisan le van terhelve”. Amikor a stáb ott járt a hivatal kongott az ürességtől.
Szerző(k): Szász Péter