Csaknem bruttó 400 milliárd forintból, hét év alatt építenék meg az átkelőt Mohácsnál.
Szerző(k): T. E.Öt év alatt sok közpénz folyt el a trieszti projektre, de az építkezés nem indult el.
Szerző(k): T. E.Az Agrárminisztérium (AM) 50 milliárd forintos forrással hirdette meg a „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása" című felhívását, amiből akár 200 millió forintnyi szubvenciót kaphatnak az élelmiszert előállító vállalkozások.
Szerző(k): Gulyas ÁbelAZ EY nemzetközi kutatása szerint aki még nem használ mesterséges intelligenciát, már az is annak bevezetésén gondolkodik.
Szerző(k): Zádori BenceA The Line nevű vonalváros az eredeti tervek szerint 170 kilométer hosszan futott volna, ennek azonban már csak a töredékét építenék meg 2030-ig.
Szerző(k): Vermes ÁdámTöbb mint 5 milliárd forint európai uniós támogatással közel 90 ezer okos fogyasztásmérőt szerez be és telepít jövő év elejéig az MVM Csoport két áramhálózati elosztó társasága.
Szerző(k): Z. B.Az új kezelés segítségével új terápiás lehetőségek nyílhatnak meg olyan daganatok kezelésére, amelyek jelenleg még nem gyógyíthatóak.
Szerző(k): Vermes ÁdámA korábbi tulajdonosok eladják a tengerparti bulik után otthagyott szemét után elnevezett floridai „Sörösdoboz-szigetet”. Egy leendő vevő társakat keres, akik fejenként 1000 dollárért szállhatnának be.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra36,5 milliós projekt keretében az erdőtüzek megelőzésére vetnék be az AI-rendszert. A cél az, hogy mesterséges intelligencia, kamerák és szenzorok használatával lehetővé tegyék a füst és a tűz korai észlelését, és ezzel rövidítsék az észlelés és a hatósági mozgósítás között eltelt időt.
Szerző(k): L. K.