A Litván Nemzeti Színházban mutatják be Miranda Rose Hall amerikai drámaírónő darabját, amihez két, speciálisan erre a célra készített szobakerékpár meghajtásával biztosítják a szükséges energiát. Maguk a színészek hajtják a bicajt.
Szerző(k): L. K.Az értesülések szerint a vállalat egy teljesen autonóm, kormány és pedálok nélküli járművön dolgozott.
Szerző(k): Vermes ÁdámJogi értesítést kaptak a bérlők és a jogcím nélküli területhasználók. A minisztérium és a vasúttársaság a kiürítési eljárások során a lehető legnagyobb méltányossággal igyekszik eljárni.
Szerző(k): Horváth TiborFolyamatban lévő beruházásról van szó. A projekt ez idáig nem került olyan mértékben áttervezésre, amely indokolta volna a környezetvédelmi engedély módosítását – közölte az Economx érdeklődésére az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Szerző(k): Sánta AndrásA kormány mert kisebbet álmodni, de továbbra is eltökéltnek tűnik a fertőrákosi Fertő Part projekt megvalósítása mellett.
Szerző(k): Sánta AndrásHiába van december, fontos és látványos mérföldkőhöz ért a projekt.
Szerző(k): Zádori BenceA projekt célja az volt, hogy a Balaton-felvidék múltjának történelmi, természeti és szellemi emlékeire alapozva, a mai trendeknek megfelelő élményturisztikai kínálat szülessen.
Szerző(k): EconomxÖtmilliárd helyett 10 milliárd dolláros beruházás készülhet a háttérben a Vsquare információi szerint.
Szerző(k): EconomxFelavatták az európai és japán összefogásban Nakában épített JT-60SA kísérleti fúziós berendezést, aminek sikeres működése jelentős mérföldkő mind a tudományos közösség, mind az ipar számára, és új lehetőségeket nyit a fúziós energia kiaknázásában.
Szerző(k): Economx