Éppen 13 hónapja jelentek meg az első két számjegyű betéti kamatok, de a jegybanki kamatdöntés után ezek jó része már nem lesz elérhető, mondta Gergely Péter pénzügyi szakértő.
Szerző(k): EconomxÖnálló befektetési bankot indít az MBH csoport, ezzel bevezetik az angolszász modellt a hazai bankszektorban. Céljuk piacvezető helyet elérni a befektetések terén, valamint az ügyfélállományt is növelni kívánják a közeljövőben.
Szerző(k): Horváth BalázsA lakosság, illetve a mikro- és kisvállalkozások egyaránt visszafogták a költekezésüket, és ebben a csökkent keresleti időszakban a bankok arra törekednek, hogy saját működésük fejlesztésére fordítsák a forrásaikat.
Szerző(k): Sánta AndrásHónapok óta most először szinte az összes pénzintézetnél leállt a kamatcsökkentés. Elemzők szerint ez részben a kamatplafon bevezetésének is köszönhető. A hitelpiacnak újabb lendületet a 2024-től elérhető CSOK Plusz adhat majd.
Szerző(k): EconomxA KSH elemzése szerint továbbra is a használt lakásra felvett hitelek dominálnak, de itt is csökkenést mértek. Az új lakás vásárláshoz igényelt hitelek száma 40 százalékkal esett, és a korszerűsítéseket és felújításokat is elhalasztja a többség.
Szerző(k): Koncsek RitaKözép-Európában Magyarországon nőtt a negyedik legintenzívebben a visszaélések száma. Az átutalási csalások elkövetési értéke 200 százalékkal emelkedett, míg korábban 2016 és 2019 között a csalások értéke egymilliárd forint alatt volt évente, 2020 második felére 1,7 milliárd forint fölé szökött, 2023-ra elérte a 8 milliárd forintot.
Szerző(k): Koncsek RitaMagyarországon változás jöhet a követeléskezelések piacán, egy uniós direktíva szerint bárki vásárolhat követelést, de a követeléskezeléssel csak engedéllyel rendelkező cég foglalkozhat. A szürke zónában mozgó követeléskezelők emiatt el is tűnhetnek a piacról, mondta Lencsés Tamás, az EOS Faktor Zrt. (EOS) ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): Koncsek RitaOktóber 9-től a kormány által kért 8,5 százalékos kamatplafon alapján kínálja a lakáshiteleit az Este Bank, amely a vállalati hiteleinél is alkalmazza a javasolt kamatmaximumot. Ezzel az Erste az első bank, amely bejelentette az önkéntes kamatplafonhoz való csatlakozását.
Szerző(k): EconomxAz egyik nagybanknál mostantól a hangunkkal is tudunk átutalást kezdeményezni. Elég annyit mondani, hogy „Utalj Zsófinak húszezret!”, a pénz pedig néhány másodperc alatt ott is van Zsófi számláján. Mutatjuk a technológia részleteit.
Szerző(k): Horváth Balázs