Az új nevén Gránit Alapkezelő stratégiai célja továbbra is a piaci részesedésének növelése és pozíciójának erősítése, valamint az ingatlanportfólió diverzifikálása.
Szerző(k): Horváth TiborA K&H felelős befektetések csoportjába tartozó alapok vagyona egy év alatt 44 százalékkal, 48 milliárd forinttal gyarapodott, október végén 156 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 108 milliárd forinttal – közölte a bank pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): EconomxÉvtizedekre eladósítva veszünk lakásokat egy olyan piacon, ahol a tavalyi évhez képest 30-40 százalékkal több eladó ingatlan van, horribilis árakon. Sokaknak egy élet is kevés ahhoz, hogy eljussanak a saját otthonig egy olyan országban, ahol még mindig életünk műveként tekintünk arra, hogy a miénk, nem béreljük. Létezik elérhetőbb megoldás is, a kockázat azonban nagy, könnyű belebukni, ha nem figyelünk. Hogy a már sokszor hallott banki visszavett ingatlanokhoz köze van-e a maffiának, és egyáltalán miért egy szürke zóna az egész terület, szakértővel vesszük végig.
Szerző(k): Németh TamásA személyi kölcsönt felvevők kicsit jobban járhatnak, a hitelkártya-használók viszont a jövőben is igen magas hitelköltséggel kapnak pénzt a bankoktól. Nem hozott nagy fordulatot a december elsejei jegybanki alapkamat változása.
Szerző(k): Horváth BalázsSúlyosbító körülménynek minősült, hogy egyes jogszabálysértések hosszabb ideje álltak fenn, de a feltárt problémák nem hordoznak rendszerkockázatot.
Szerző(k): Horváth TiborA Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett eredménykimutatás alapján az MBH Bank Nyrt. korrigált adózás előtti eredménye a harmadik negyedévben 128 százalékkal, 107 milliárd forintra nőtt, míg az első három negyedéves korrigált adózás előtti eredmény 272,3 milliárd forintra emelkedett, amely 82 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
Szerző(k): EconomxA befektetők és otthonteremtők is aktívak lehetnek - véli a Duna House.
Szerző(k): EconomxSzűkebb marzs, kedvezőbb kamatok, ingyenes számlavezetés és forintutalás – ezt is nyújtják a fintech pénzintézetek. Cikkünkben áttekintjük az itthon legnépszerűbb szolgáltatók devizaváltási lehetőségeit, emellett szolgáltatásaikat is összehasonlítjuk. Az öröklésnél azonban lehetnek gondok, a vállalatok ugyanis nem reagálnak a hivatalos megkeresésekre sem.
Szerző(k): Horváth BalázsMióta vannak pénzintézetek, és milyen emberi szükséglet hívta őket életre? – erre adott választ a Big Picture vendége, Erdélyi Dóra makroökonómiai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató senior elemzője.
Szerző(k): Horváth Tibor