Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) hatodik alkalommal rendezte meg középiskolásoknak szóló pénzügyi versenyét, a Pénzmesterek vetélkedőt, az idei összdíjazás 2,5 millió forint volt, a díjakat pénteken adták át. A legtöbb elismerést a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium diákjai és tanárai érdemelték ki.
Szerző(k): L. K.A Visa felmérése szerint egyre jobban bíznak az európai fiatalok a mesterséges intelligenciában. Negyven százalékuk a jelzáloghitel-kérelmét is rábízná az AI-ra. Becsléseik szerint az európaiak évente akár 250 milliárd euróval többet is megtakaríthatnának, ha pénzügyeik kezelésében digitális eszközöket alkalmaznának.
Szerző(k): Horváth BalázsEurópa versenyképessége a tét és ehhez radikális lépésekre van szükség – ez a fő üzenete Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnöke által készített jelentésnek, ami meghatározhatja az EU következő 5 éves ciklusát. Legalább 750-800 milliárd eurónyi befektetésre van szükség ahhoz, hogy Európa utolérje az Egyesült Államokat és Kínát.
Szerző(k): Tieger EndreEgyre nagyobb kedvezményekkel árulják a hitelkártyákat a bankok, ám a forgalomban lévő plasztikok száma hat év alatt így is 180 ezerrel csökkent. Pedig a hitelkártyának igenis van létjogosultsága, ám ehhez tudatosan kell használni.
Szerző(k): Vígh GáborA júniusig tartó egy év alatt bő 6 százalékkal emelkedett a forgalomban lévő készpénz állománya Magyarországon, és a lakosságnál is hasonló mértékű bővülés történt. A bankjegyek szerepe közben még mindig megkérdőjelezhetetlen a hazai pénzforgalomban, és százmilliárdos költségeket hoz a nemzetgazdaságnak. Mindezek ellenére a készpénz fokozatos visszaszorulása elkerülhetetlennek látszik.
Szerző(k): Vígh GáborA TikTokon elterjedtek a pénzügyi tudatossággal kapcsolatos edukációs tartalmak, és milliárdos nézettségeket vonzanak. A tartalmakat főleg önálló influenszerek gyártják, akik pénzügyi jóléti tanácsokat osztanak meg. Azonban gyakori a félrevezető, vagy az akár veszélyes tanács.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra