Változnak a lakások energiatanúsítványára vonatkozó szabályok novembertől, a vevőknek továbbra is érdemes a dokumentum tartalmát beíratni az adásvételi szerződésbe. A változó vevői igényekre reagálva már a hirdetési folyamat előtt érdemes elkészíttetni a tanúsítványt.
Szerző(k): Varga CsengeAz, hogy ilyen helyzetben teljesíteni tudtuk a kitűzött célokat, komoly eredmény, és meg is fogjuk védeni - mondta a kormányszóvivő a Magyar Nemzetnek. Szerinte semmilyen objektív akadálya nem lehet az uniós pénzek érkezésének.
Szerző(k): EconomxÚjabb kedvező döntés jöhet a turizmusban: a kormány három hónappal meghosszabbíthatja a mikrovállalkozások és a kkv-k számára március végéig biztosított energiatámogatásokat, amely több ezer vendéglátó- és szálláshelynek segít kigazdálkodni a rezsiköltségeket – tudta meg a Napi.hu.
Szerző(k): EconomxA nemzeti versenyhatóság 40 millió forintos, Norbi Update-re kiszabott bírságára hivatkozva jelentette be visszavonulását Schobert Norbert, aki úgy látja, tudatos támadások áldozata lett. A Napi.hu információi és a korábbi nyilatkozatok alapján ugyanakkor inkább úgy tűnik, a gigabüntetés jó indokkal szolgálhatott arra, hogy a lejtőre került és évek óta veszteséges vállalkozásból kifarolhasson. Megkeresésünkre a GVH kiemelte: a hatósági vizsgálat nem tett megállapítást a termékek élettani hatásairól.
Szerző(k): Nagy KristófA klímaváltozás beköszönte előtt, amikor még voltak jellegükben értelmezhetően elkülönülő évszakok, létezett értelmezhető fűtési szezon is, amihez többé-kevésbé csakugyan alkalmazkodni lehetett. A fűtési idény azonban manapság bajosan követhető, hiszen késő ősszel is vannak meleg időszakok, illetve a tavasz derekán is bőven akadnak hidegebb nappalok, éjszakák. Az elektromos hálózat bűvös „H” tarifája azonban létezik, és szigorúan alkalmazkodik a naptári napokhoz, ami konkrétan azt jelenti, hogy április 15-én megszűnt az idény jelleggel működő kedvezményes hőszivattyús fűtési lehetőség.
Szerző(k): Sánta AndrásMódosították a Magyar Közlönyben a hivatalos kormányrendelet, ami szerint rezsicsökkentést vezet be a kormány május 1-től a veszélyhelyzet ideje alatt az egyetemes szolgáltatásra jogosultak számára.
Szerző(k): Varga CsengeA főváros „rengeteget spórolt” a Budapest-modell segítségével az energiaszámlákon, az év első három hónapjában összesen 29 milliárdot – számolt be Karácsony Gergely főpolgármester a főváros energiakrízis-helyzetéről.
Szerző(k): Varga CsengeUtánajártunk, hogy melyik budapesti piacon érdemes beszerezni a hozzávalókat. Ha nem figyel, akár dupla annyit is elkölthet.
Szerző(k): Horváth BalázsOlyan rossz állapotban van a vízvezeték-hálózat Magyarországon, hogy van, ahol az ivóvíz 60 százaléka is elfolyik.
Szerző(k): Hercsel Adél