rákbetegség

02.
04.
09:12
Több ezer nő életét mentheti meg a megfelelő tünetekre irányuló figyelem, videóval

Több ezer nő életét mentheti meg a megfelelő tünetekre irányuló figyelem, videóval

Ma van a nemzetközi Rákellenes Világnap, ez alkalomból szakértők összegyűjtötték az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés, az emlőrák lehetséges tüneteit, amelyek rendszeres ellenőrzésével nagy eséllyel időben észlelhető a kialakult betegség. Az időben felismert mellrák nagy eséllyel gyógyítható.

Szerző(k): Szepesi Anita
02.
03.
16:22
Diagnózis boncolás után - esélyük sem volt a túlélésre

Diagnózis boncolás után - esélyük sem volt a túlélésre

Nemzetközi összehasonlításban borzalmasan rosszul állunk tüdőrák-halálozást illetően, a magyarországi adatokban azonban a boncolás során felfedezett daganatok is szerepelnek 14 százalékkal, míg más európai országokban a magyarnál nagyságrenddel kisebb boncolási arányok miatt ennek jóval kisebb lehet a súlya. Jó hír, hogy a betegség túlélése 2011-19 között mintegy 70 százalékkal nőtt negyvenezer beteg adatai alapján. Alacsony dózisú CT-szűrőprogram bevezetésével több ezer nem, vagy későn diagnosztizált beteg életét lehetne megmenteni időben kezdett terápiával.

Szerző(k): Szepesi Anita
02.
03.
09:33
Érdemes belenézni a szájba: életmentő a korai felismerés - videó az önvizsgálatról

Érdemes belenézni a szájba: életmentő a korai felismerés - videó az önvizsgálatról

Magyarország Európában az első, a világon pedig a harmadik a szájüregi daganatok gyakoriságát tekintve, évente kétszer annyian halnak meg ebben itthon, mint autóbalesetben, miközben gyakori ön- és rendszeres fogorvosi szűrővizsgálattal, időben felismerve, a betegség gyógyítható - hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem.

Szerző(k): Szepesi Anita
01.
16.
09:04
Testápoló termékekről derült ki, hogy rákkeltő anyagot tartalmaznak

Testápoló termékekről derült ki, hogy rákkeltő anyagot tartalmaznak

Visszahívási hullámot indított a testápolási termékek piacán egy kis amerikai cég, amely egy ismert rákkeltő anyag, a benzol nyomait fedezve fel jó nevű nagyvállalatok eddig biztonságosnak tartott, hatósági forgalmazási engedéllyel rendelkező termékeiben, amelyeket emberek millió használnak. Még kínosabb, hogy nem minden érintett forgalmazó döntött a visszahívás mellett.

Szerző(k): Komócsin Sándor, Csernátony Csaba
12.
17.
13:19
Az mRNS-oltások hatékonyak a rák gyógyításában

Az mRNS-oltások hatékonyak a rák gyógyításában

A Mayo Clinic kutatása szerint az mRNS-terápia alkalmazása javítja az immunterápiájára adott választ azoknál a rákos betegeknél, akik nem reagáltak a kezelésre. Új szekvenálási technológiát alkalmaztak, amely lehetővé teszi a primer immunsejtek mRNS-alapú megváltoztatását. Rengeteg daganatos beteg kezelése válhat így hatékonyabbá.

Szerző(k): Szabó Dániel
12.
13.
09:53
Riasztó adatok a rákról: egymillió EU-lakosnál nem diagnosztizálhatták a betegséget

Riasztó adatok a rákról: egymillió EU-lakosnál nem diagnosztizálhatták a betegséget

Jelentős visszaesést tapasztaltak Európa-szerte a rákbetegség elleni küzdelemben. Egy új uniós jelentés szerint a koronavírus-járvány okozta terhelés miatt a kórházak és a rendelők Európa-szerte kénytelenek voltak elhalasztani a nem sürgős műtéteket és más kezeléseket.

Szerző(k): Tér Diána
12.
01.
19:00
Csendben besétáltunk egy újabb egészségügyi válságba

Csendben besétáltunk egy újabb egészségügyi válságba

Drámai mértékben csökkent Európában a rákszűrések száma, a rákbetegség diagnosztizálása és a rákbetegek kezelése a koronavírus-járvány miatt. Még a kontinens legfejlettebb országaiban is nagy a baj.

Szerző(k): Komócsin Sándor
11.
16.
14:50
Egy félperces vizsgálattól való félelmükben kockáztatják életüket a férfiak

Egy félperces vizsgálattól való félelmükben kockáztatják életüket a férfiak

Még mindig túl sok betegnél fedezik fel áttétes állapotban a prosztatarákot, pedig időben felfedezve ma már az esetek egy jelentős részében meggyógyítható. Sokan egy félperces vizsgálat, a prosztata végbélen keresztüli, ujjal történő kitapintása miatt nem mennek urológiára. Akik ettől tartanak, legalább a PSA tumormarker vérvizsgálatot csináltassák meg. Tévhit, hogy ezzel csak az idősebb férfiaknak kell foglalkozni - hangzott el egy keddi, online betegtájékoztató fórumon.

Szerző(k): Szepesi Anita
11.
04.
15:46
Minél korábban adják be a HPV-elleni védőoltást, annál jobb egy kutatás szerint

Minél korábban adják be a HPV-elleni védőoltást, annál jobb egy kutatás szerint

Mintegy 87 százalékkal csökkenti a nők körében a méhnyakrákos megbetegedések arányát az első generációs HPV-vakcina - derült ki egy friss brit kutatásból.

Szerző(k): Tér Diána
10.
20.
09:54
Már látszódnak az egészségügy leállításának súlyos következményei, ötezer rákos beteg tűnt el

Már látszódnak az egészségügy leállításának súlyos következményei, ötezer rákos beteg tűnt el

Kiderült, milyen hatása volt annak, hogy a járvány idején megállították az egészségügyet, a járvány öt negyedéve alatt 15-20 százalékkal csökkent a felismert daganatos betegségek száma a korábbi évekhez viszonyítva. A visszaesés a szegényebb járásokban nagyobb. Mintegy ötezer betegről van szó, akik emiatt túl későn, súlyosabb állapotban jutnak ellátáshoz, felkutatásukra, kezelésükre célzott intézkedések szükségesek - hangzott el egy friss kutatás eredményeit ismertetve a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) keddi konferenciáján.

Szerző(k): Szepesi Anita