Orbán Viktor a Twitteren cáfolta azt, hogy Magyarország megvétózta volna az Ukrajnának szánt pénzügyi segélyt. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a kérdés napirendre sem került, nem szavaztak róla.
Szerző(k): Bereznay IstvánA Microsoft alapítója szerint az afrikai kontinens szorul rá leginkább a támogatásra.
Szerző(k): Rácz GergőAz Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) memorandumot írt alá pénteken a Mariupol által elszenvedett háborús károk számszerűsítéséről és az újjáépítési költségek felméréséről a Donyeck megyei kikötőváros vezetésével - jelentette az MTI londoni tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaMostanra sikerült elosztani azt a száz tonnányi, energiaszektornak szánt segélyt, amit az ukránok a nyugati szövetségeseiktől kaptak. A temérdek generátor és egyéb eszköz jutott el a megszállt országba, hogy ezekkel hozzák helyre az orosz bombázások miatt tönkrement infrastruktúrát. A keddi lengyelországi riadalom ellenére az oroszok csütörtökön is folytatták a légicsapásokat.
Szerző(k): Sasvári MarcellAntony Blinken elmondta: a cél az, hogy Ukrajna képes legyen előretörni Herszontól Harkivig. Összesen, tavaly január óta már 19,3 milliárd dollár, azaz több mint 7500 milliárd forint értékű fegyver és támogatás érkezett Washingtonból Ukrajnába.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonPiotr Trytek lengyel tábornokot bízták meg az ukrán katonákat kiképző uniós misszió műveleti vezetésével - erősítette meg csütörtök este Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.
Szerző(k): Domokos ErikaA tiltakozók nagy, üres hűtőszekrényeket cipeltek magukkal. A szociális szolgáltatások szövetségénél azt gondolják, ha a kormány nem lép, az katasztrofális következményekkel járhat a belgák számára.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA koronavírus-járvány után a legrosszabbkor jött a moziknak a rezsiválság, ezért támogatás reményében a Nemzeti Filmintézethez fordul a Mozik Országos Szövetsége (MOSZ) – tudta meg az Index. A kis mozik havi számlái több millióval, a nagyobbaké több száz millióval emelkednek. A mozilátogatók számában is érezhető lesz a lakosság spórolása. Több mozi bezárni kényszerül.
Szerző(k): Domokos ErikaOlyanok is jelentkeznek a városvezetésnél segélyért, akik korábban nem, és ez nem csak a kistelepüléseket jellemzi. Például, Budaörs polgármestere is hasonló trendről számolt be: van olyan nyugdíjas, akinek a gázszámlája 26 ezer forintról 118 ezerre nő.
Szerző(k): Vámosi Ágoston