Visszafogott harmadik negyedévet zártak a magyarországi kockázati- és magántőkebefektetők - közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az Ernst&Younggal közösen készített legfrissebb jelentésre hivatkozva.
Szerző(k): EconomxA közel 5000 induló közül döntőbe jutott diákok idén egy fiatal vállalkozó-csapat bőrébe bújhattak, akiknek többek között a közösségi finanszírozással és a növekvő energiaárakkal kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk.
Szerző(k): Horváth TiborMásodik helyezést ért el egy magyar egészségügyi startup az EIT Health InnoStars Awards versenyen. A 2017-ben alapított cég hat magyar magánember tulajdonában van, és inhalációs szerek porlasztására alkalmas intelligens eszköz.
Szerző(k): EconomxA Stellantis felvásárolja a magyar aiMotive startupot. Azt nem közölték, hogy mi a vételár.
Szerző(k): Szabó DánielEgy tipikus magyar, bürokratikus bénázásból született meg a Reprex; az a cég, amely most Hollandiában a legnevesebb startup keltetőben megerősödve átalakíthatja nem csak az eddig egyenlőtlen amerikai-európai zenepiaci viszonyokat, de a fenntartható fejlődésről és a versenypiaci szabályozásról kialakított eddigi elképzeléseket is. Antal Dániel alapító tulajdonost, a magyar vasúti piacszabályozás egykori minszteri biztosát kérdeztük.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMagyarországon is céget alapított az eddig csak Hollandiában bejegyzett Smartkas tulajdonosa, Mészáros Dávid - adta hírül a HVG. A vállalat okosüvegházakat és úgynevezett hidropónikus vertikális farmokat épít, amelyekben mesterséges intelligencia alapú monitorozással termesztenek fény és talaj nélkül növényeket, a gyökereiket speciális tápoldatba helyezve.
Szerző(k): Domokos ErikaAz LMDoki egy piaci rést tölt be: egy helyre gyűjti a még szabad, de már kedvezményes időpontokat a magánorvosoknál. Az időpont előtt akár 1-3 nappal is le lehet foglalni a vizsgálatot.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonKis-, közép- és nagyvállalatokat célzó energiahatékonysági tőkeprogramot indít októbertől a Hiventures kockázati tőkealap-kezelő.
Szerző(k): Szabó DánielRomániában és Bulgáriában már sikeresen felfuttatták a ReJoyt, a fiatal vállalkozók harmadik piacként Magyarországot választották. Szerdától indult az üzlet a felújított telefonokkal, a készülékekre egy év garanciát adnak.
Szerző(k): Vámosi Ágoston