Napi két órára korlátozná a 18 év alatti gyerekek okostelefon-használatát, hogy ezzel is csökkentsék a gyerekek mobilalkalmazásoktól való függőségét a kínai kibertér-szabályozó hatóság (CAC).
Szerző(k): EconomxHa az összes elektromos rollert segédmotoros kerékpárrá minősítenék, akkor a rollermegosztó cégek lehúzhatnák a rolót.
Szerző(k): EconomxEgy idős asszony nem adta meg az elsőbbséget a Gazdagréti úton szabályosan közlekedő Ford Fiestának. Hány éves korig lehet biztonságosan részt venni a forgalomban?
Szerző(k): Horváth TiborA Polgári Törvénykönyv legfrissebb változásával a magyar jogrendszerbe is bekerült az építményi jog, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a jogosultja az ingatlanon vagy annak felszíne alatt épületet létesítsen, illetve hasznosítsa azt.
Szerző(k): Horváth TiborAz elektromotoros rásegítésű kerékpárok elterjedésével megnőtt az olyan halálesetek száma New York-ban, amiket lítium-ion akkumulátorok robbanása okozott.
Szerző(k): Zádori BenceJelenleg is tart a mesterséges intelligencia globális forradalma, amely jelentősen átalakítja többek közt a munkahelyeket is. Arról ugyanakkor ma még keveset tudunk, hogy ezek a változások milyen következményekkel járnak majd. Egyelőre inkább munkahelyeket teremthet az AI-forradalom, ráadásul az első munkavállalói tapasztalatok is jók.
Szerző(k): Nagy KristófA globális pénzügyi app, a Revolut úgy döntött, hogy három népszerű kriptovalutát is száműz az amerikai platformjáról. Mindezt persze puszta óvatosságból teszik, és a szabályozási bizonytalansággal indokolják. Közben a legnagyobb kriptodeviza, a bitcoin ezekből a hírekből láthatólag csak profitál és épp remek formáját mutatja.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA BKIK rendezvényén mutatták be az új törvénycsomag főbb pontjait. Az eddigi széttagolt, elavult szabályozás egységes logika mentén történő keretbe foglalása a célja a Magyar építészetről szóló törvénycsomagnak, amelynek normaszövegéről hamarosan elkezdődhetnek a társadalmi egyeztetések.
Szerző(k): Horváth TiborA tőkepiaci felügyeletek nemzetközi szervezete, az IOSCO szerint korlátozni kell a megszűnt londoni Libor helyett használt kamatlábak alkalmazását. Azok ugyanis sebezhetők.
Szerző(k): Economx