A tanárok 63 százaléka nem akkora béremelést kap, mint amennyi jár neki, mondta Nagy Erzsébet a PDSZ ügyvivője az Economxnak. A bruttó bérek 564 ezer forint körül alakulnak most, ez pedig jócskán elmarad attól a vállalástól, amit Brüsszelnek tett a kormány.
Szerző(k): Koncsek RitaA MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóit tömörítő szakszervezetek közül így már nyolc aláírása szerepel ott a 3 évre szóló bérmegállapodáson. Az építési és közlekedési miniszter üzent az utolsó hezitáló érdekvédelmi szervezetnek.
Szerző(k): Vermes ÁdámTájékozódjon, mielőtt csütörtökön repülőre szállna.
Szerző(k): EconomxEgyelőre úgy tűnik, hogy a tanárok többsége elégedetlen azzal a fizetésemeléssel, amit kapott. A PDSZ kutatása szerint minden tizedik pedagógus kapott akkora béremelést, mint amire számított.
Szerző(k): Koncsek Rita17 százalékkal, de legalább 70 ezer forinttal keresnek többet a vasutasok januártól visszamenőleg. A buszvezetőknek szerda éjfélig adtak határidőt.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsFolytatódik a Volánbusz sztrájkja.
Szerző(k): EconomxA TIME magazin lépése egybeesett a The Los Angeles Times lépésével, amely 20 százalékkal csökkentette a szerkesztőség munkatársainak létszámát.
Szerző(k): EconomxVasárnapra és hétfőre újabb munkabeszüntetést hirdettek a Volánbusz dolgozói, ami a budapesti agglomerációban közlekedő buszokat is érinti.
Szerző(k): EconomxA bértárgyalások ellenére ismét sztrájkot szervez a Szolidaritás szakszervezet.
Szerző(k): Economx