Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy hetekig tartó tárgyalások eredményeként sikerült megállapodnia elegendőnek tűnő republikánus és demokrata szenátorral a kormányzat 1200 milliárd dollár értékű infrastrukturális beruházási tervének részleteiről.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA cseh szenátus vizsgálóbizottsága az államfő megnyilvánulásait tanulmányozva jelentős szellemi leépülést "diagnosztizált" az elnöknél, amire az elnöki hivatal azt válaszoltam, hogy szenátorok egy csoportja támadás intézett az alkotmányos rend ellen.
Szerző(k): Barabás JúliaA román parlament alsóháza ügydöntő jogkörrel kedden elutasította az aranytartalék hazaszállításáról rendelkező törvénytervezetet, amelyet Liviu Dragnea, a román ellenzéki szociáldemokraták volt elnöke terjesztett be - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielKedden megkezdődött a szenátus vizsgálata a brazil kormány koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos tevékenységéről, a törvényhozók a jövő évi választások előtt komoly fejfájást okozhatnak Jair Bolsonaro elnöknek. Brazíliában eddig közel 400 000 ember halt meg a Covid-19-ben, ami az Egyesült Államok után a második legmagasabb halálozási arány a világon.
Szerző(k): Szabó DánielA Fehér Ház kedden bejelentette, hogy támogatja azt a törvényjavaslatot, amely a fővárost és környékét Washington DC.-t tagállami szintre emelné. A kérdést tárgyalja már a képviselőház, ott várhatóan át is megy, de valószínűleg kemény harcra számíthat a szenátusban, ahol sok republikánus ellenzi azt.
Szerző(k): Szabó DánielAz Egyesült Államok Szenátusának Külkapcsolati Bizottsága április 14-én kétpárti egyeztetést tart egy újabb, a kínai gazdasági nyomulást visszaszorító törvénytervezetról. A cél az, hogy elősegítsék az ország azon képességét, hogy visszaszorítsa Kína növekvő globális befolyását - közölte egy szenátusi forrás a Reutersszel. Magyarországnak is lehet még konfliktusa ebből.
Szerző(k): Szabó DánielJóváhagyta Deb Haaland belügyminiszteri kinevezését az amerikai szenátus hétfőn - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterEgyfajta polgárháború bontakozik ki az amerikai Republikánus Párton belül azzal a téttel, hogy tovább kövessék-e Donald Trump volt amerikaik elnököt, aki az elmúlt négy évhez hasonlóan akarja naggyá tenni Amerikát vagy megszabaduljanak tőle.
Szerző(k): Komócsin SándorDonald Trump korábbi amerikai elnököt a második alkotmányos alkotmányos vádeljárás (impeachment) alól is felmentette az amerikai szövetségi törvényhozás felsőháza.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna