Öt hete tüntet az ellenzék Aleksandar Vucic szerb elnök és az általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) ellen Belgrádban, szombaton pedig már másik négy szerb városban is tiltakoztak az elnök ellen.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanJó évet zárt Szerbia 2018-ban, jelentősen csökkent az államadósság, a gazdasági növekedés pedig régiós szinten kiemelkedő - közölte Miladin Kovacevic, a szerbiai statisztikai hivatal vezetője a hét végén a Politika című belgrádi napilapnak adott interjúban.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanSzerbia tesz egy óriási nagy lépést a 21. századi fizetési rendszer alkalmazása felé: bárkinek lehetővé teszik, hogy arcfelismeréssel azonosítsa magát banki tranzakciói során.
Szerző(k): Barabás JúliaSzerbiában immáron tilos azért tenyészteni állatokat, hogy szőrméjüket ruhakészítésre használják fel. Az ország ezzel még egy lépést tett Európa boldogabb része felé.
Szerző(k): Barabás JúliaA Szerbiában előállított külföldi termékekre is kiterjesztette a száz százalékos vámkötelezettséget a koszovói kormány pénteken.
Szerző(k): Szepesi AnitaSúlyos fertőzés több esetét regisztrálták sertéseken Szerbiában az ősz óta, ezért azt ajánlják a fogyasztóknak, hogy rendkívül óvatosan bánjanak a sertéshússal.
Szerző(k): Barabás JúliaSzerbiába megérkezett az influenza - jelentette be az ezzel foglalkozó belgrádi hatóság. Jó hír, hogy a támadó vírusfajta ellen hatásos a védőoltás.
Szerző(k): Barabás JúliaAz ünnepek közeledtével folyamatosan intenzív forgalom várható a röszkei és csanádpalotai határátkelőhelyeken január közepéig - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz OTP Bank adásvételi szerződést írt alá a Societe Generale csoport leánybankja, a Societe Generale Banka Srbija a.d. (SGS) 100 százalékos részesedésének, valamint leányvállalatainak megvásárlásáról - közölte az OTP csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan