Magyar és szerb oltottak körében is elindult az antitest-vadászat, vagyis az érintettek a második oltások után tesztekkel próbálják kideríteni, milyen védettséget szereztek. Sokan aggódnak a negatív eredményeik miatt, viszont a szerb hatóságok mindenkit megnyugtattak: az oltottak többségénél kialakult a megfelelő immunizálás készítménytől függetlenül. A Sinopharm-oltottak esetében viszont hamarosan oltani kezdenék azokat, akiknek nincs immunválaszuk. A helyi egészségügyi szakértők szerint idővel minden oltásból kellhet egy ismétlés, de a Pfizer és a Szputnyik esetében több mint egy éves védettségi idővel számolnak.
Szerző(k): Szabó DánielSzerbiában az egészségügyi minisztérium adatai szerint gyakorlatilag nem kerülnek kórházba koronavírus-betegséggel olyanok, akiket beoltottak. Az ország menetel az immunizáció útján.
Szerző(k): Barabás JúliaÚgy tűnik, a szerb kormány komolyan fontolgatja a sorkatonaság visszaállítását, miközben tovább folytatják a fegyverbeszerzéseket is. Folyik a közvélemény megpuhítása.
Szerző(k): Barabás JúliaTovább bővül az az autópálya, amelyen Európa közepéből Bécsen, Budapesten és Szegeden át egyre messzebb lehet jutni dél felé. Ezúttal Szerbiában kezdődik egy építkezés sosem látott szereplővel.
Szerző(k): Barabás JúliaIsmét lehetőség van arra, hogy külföldiek is megkapják a koronavírus elleni védőoltást Szerbiában, ám előzetesen regisztrálniuk kell az erre a célra létrehozott internetes oldalon - közölte Mihailo Jovanovic, a portál fenntartásáért felelős kormányiroda vezetője.
Szerző(k): Szász PéterSzerbiában tervezik, hogy harmadik oltást adnak azoknak, akiknél nem alakult ki megfelelő antitest-válasz a két dózisnyi Sinopharm-vakcina beadása után sem. A helyi hatóságok hangsúlyoztak, hogy ugyan a vakcina egy kicsit gyengébb, mint a modernebb mRNS-technológiás vagy vektorvírusos készítmények, de nagyon biztonságos és kellően hatékony.
Szerző(k): Szabó DánielA szerbiai egészségügyi hatóságok és a magyar kormány is közzétett adatokat arról, hogy melyik vakcina mennyire hat a koronavírussal szemben. Biztató, hogy minden vakcina megfelelő védelmet nyújt a második oltás után, de a két ország adatai között jelentősebb eltérések mutatkoznak azt illetően, hogy a Pfizer, a Sinopharm, a Szputnyik és az AstraZeneca készítményei milyen hatékonyak. Ott szinte az ellenkezőjét tapasztalták, mint itthon.
Szerző(k): Szabó DánielEgyhetes iskolai szünet kezdődik Szlovéniában hétfőn, egyben további enyhítésekre lehet számítani az országban, például újra megnyithatnak a hotelek, az egészségügyi szakemberek és az illetékes miniszter viszont mindenkit arra kér, ne engedje még el magát teljesen, mindenki tartsa be a szükséges intézkedéseket - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterÚjabb, két és fél évre szóló, nem pénzügyi, hanem tanácsadásra vonatkozó együttműködésről állapodott meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Szerbia – közölte a belgrádi sajtó szombaton.
Szerző(k): Domokos László