A munkanélküliségi arány 9,5 százalékra csökkent a harmadik negyedévben - írja az MTI a szerbiai statisztikai hivatal (RZS) közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterAz orosz-szerb szövetség az elmúlt időszakban kikezdhetetlennek tűnt, de elég volt hozzá egyetlen vesztegetésről szóló videó, hogy Belgrád saját szuverenitását féltve asztalt borítson. Oroszország provokációnak tartja a videófelvételt, de egyelőre úgy tűnik, nagyon meggyengül a két ország partneri viszonya, amely még az EU-nak és az Egyesült Államoknak is fejtörést okozott néhány napja.
Szerző(k): Szabó DánielHiába próbált közvetíteni Emmanuel Macron francia államfő Koszovó és Szerbia között, nem tudta csillapítani a két szemben álló ország intenzív utálatát egymással szemben.
Szerző(k): Barabás JúliaA volt Jugoszlávia vagyonán marakodnak az utódállamok. A szerbiai nemzeti bank szerint Belgrád nem használta jogtalanul a jugoszláv vagyont. A horvátok szerint azonban, ha a szerbek jogellenesen elköltötték ezt a pénzt, kompenzációt kell fizetniük a többi érintett államnak.
Szerző(k): Domokos ErikaA szerb elnök főtitkársága szombat reggel közölte, hogy Aleksandar Vucicot péntek délután kardiovaszkuláris problémák miatt a belgrádi Katonai Orvosi Akadémiára szállították - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó.
Szerző(k): Domokos ErikaA szerbiai nemzeti bank (NBS) az eddig becsült 3,5 százalékról 3,6 százalékra emelte a 2019-es szerb gazdasági növekedés várt mértékét novemberi jelentésében.
Szerző(k): Rácz GergőA jövő évtől már útlevél nélkül, csupán a személyi igazolvány felmutatásával utazhatnak egymáshoz Szerbia, Észak-Macedónia és Albánia állampolgárai - egyebek mellett erről állapodott meg a három ország vezetője vasárnap Ohridban az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar és a szerb belügyminiszter megállapodott arról, hogy az ünnepek alatt megkönnyítik a két ország határán az átkelést, így végre megrövidülhetnek a várakozó autósorok.
Szerző(k): Barabás JúliaKirabolták Lajkó Félix hegedűművészt Szerbiában - írja a Magyar Szó.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna